Hirdetés

Időutazás: tavaly összesen csaknem kilenc évnek megfelelő percet késtek a romániai vonatok

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tavaly összesen 4,53 millió percet késtek a vonatok Romániában, ami csaknem 9 évnek felel meg – közölte szerdán a Profit.ro gazdasági hírportál.

Hírösszefoglaló

2018. április 18., 15:492018. április 18., 15:49

A vonatok évről évre egyre több késést halmoznak fel: 2014-ben még 2,22 millió percet késtek, ami 2017-ben már duplájára nőtt. 2016-ban is már 4,47 millió perccel később értek célba a járatok a menetrendhez képest.

Ennek egyik fő oka a vasúti pályák gyatra állapota, ami miatt a vonatok átlagban körülbelül 40 kilométer/órás sebességgel közlekednek.

Hirdetés

Romániában évtizedek óta nincs pénze az állami vasútvállalatnak nagyszabású beruházásokra, pályafelújításokra, az európai uniós pénzalapokat is nagyon lassú ütemben hívják le.

A Román Államvasutak (CFR) adatai szerint

tavaly 70 esetben térítették meg az utasoknak a jegyár 25 vagy 50 százalékát a késések miatt, de ilyen jóvátételben csak azok részesülhettek, akik nemzetközi vonatokon utaztak és késett a járatuk.

A CFR közölte már korábban, hogy képtelen belföldön gyakorlatba ültetni az erre vonatkozó európai uniós irányelvet, hiszen ha valamennyi olyan utas jegyét részben megtérítenék, akinek a járata késett, a vállalat működésképtelenné válna.

Tavaly 54,3 millióra emelkedett az utasok száma az előző évi 52,9 millióhoz mérten, de a növekedés főleg annak köszönhető, hogy a kormány korlátlan ingyenességet biztosított az egyetemistáknak, ezért az egyetemi hallgatók sokkal többet utaznak, mint azelőtt. Az 54,3 millió utas 10 százalékát tették ki a diákok. Az utasok számának megnövekedése miatt a vonatok zsúfoltak, hiszen a CFR-nek legalább 300 vagonnal kevesebb van a kocsiparkjában a szükségeshez képest.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
Hirdetés