
A szabadkőművesek múzeuma a Rulikowski úti egykori páholyházban kapna helyet
Fotó: Oradea.ro
A szakmát is be kellene vonni a nagyváradi múzeumalapítási projektekbe, vélik a lapunk által megkérdezett szakemberek. Ugyanakkor örvendetesnek tartják, hogy több évtized mellőzés után a városvezetés épít a kultúrára.
2017. augusztus 05., 19:112017. augusztus 05., 19:11
Örvendetesnek tartják a lapunk által megkérdezett szakemberek, hogy több évtized mellőzés után a nagyváradi városvezetés ismét fejleszti a város kulturális életét.
„Nem kértek segítséget, amióta nem vagyok önkormányzati képviselő, nem vonnak be az ilyen munkába” – mondta a Krónikának Fleisz János helytörténész, amikor arról kérdeztük, kérte-e a szakma segítségét a városvezetés. Pedig a szakmai háttér fontos lenne, vélte, hiszen az önkormányzat „nagy fába vágja a fejszét”, ugyanis nem elterjedt múzeumtípusról van szó.
„Másrészt örvendetes, mert Nagyváradnak nagyon sok értéke van. Mindenképp szemléletváltást látok abban, hogy végre megpróbálják a város bizonyos részeit, értékeit kiemelni és megismertetni nemcsak a lakossággal, hanem a turistákkal is” – összegzett a történész.
Bár régóta várt pozitív kezdeményezésekről van szó, Fleisz szerint
„Más hasonló múzeumokkal kellene felvenni a kapcsolatot, ezekből sok van Európában. Történészként azt mondom, ilyen esetekben egyeztetni kellene a nemzetközi szakmával is” – tette hozzá.
Imre Zoltán, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója szintén értékeli a kezdeményezést, de ő sem tud arról, hogy az önkormányzat egyeztetett volna a szakmával. Emlékeztetett, Nagyvárad a 20. század elején kultúrközpont volt, de az Atelier 35 képzőművészeti csoportosulás vagy a Familia lap révén a 70-es években is pezsgő irodalmi, művészeti élet volt itt.
Utána azonban abbamaradt a kultúra fejlesztése, alig volt galéria a városban és a Körösvidéki Múzeum elköltöztetése is évekig elhúzódott.
– mondta a képzőművész.
A városvezetés múzeumalapítási terveiről kifejtette, még „ködösek”, a legalapvetőbb információkat sem tudni. „Azt sem tudom, kik azok, akik ezt az egészet eldöntik, kik fognak foglalkozni vele a jövőben. Jó lenne, ha szakembereket is bevonnának, akiknek a tudása, szakmai presztízse is megvan hozzá” – jelentette ki a múzeumigazgató.
Szerinte elsősorban a szabadkőművesség múzeuma kapcsán merül fel sok kérdőjel,
és van-e egyáltalán kiállítási anyag, van-e ahonnan „előszedni” a titkos társaság által használt ruházatot, tárgyakat.
Ilie Bolojan polgármester július végén mutatta be a Teleki (Primăriei) utcai Aachvas Rein-zsinagógának a felújítására vonatkozó terveket, melyben a nagyváradi zsidóság múzeumát rendeznék be. A testület havi ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó műszaki-gazdasági mutatókat, melyek szerint
A kétszakaszos projekt keretében kívül-belül felújítják az egy időben gyümölcsraktárként használt szakrális épületet, majd múzeumi térré alakítják azt.
„A tervünk, hogy október 9-ére, a holokauszt emléknapjára megnyissuk a zsidóság múzeumát” – jelentette ki Bolojan, aki szerint a munkában nagy szerepe lesz a helyi zsidó hitközségnek, de külföldi múzeumok segítségét is kérik. Ennek kialakításához egyébként a Körösvidéki Múzeum is felajánlotta a segítségét, de a polgármester azt üzente a közgyűjteményt fenntartó Bihar Megyei Tanács elnökének, Pásztor Sándornak, hogy a városvezetés önállóan szeretné lebonyolítani a projektet.
A városvezetés múlt hónap végén írta alá a szerződést a nagyváradi szabadkőművesség múzeumának a kialakítására is, melyet a Rulikowski úti (Armatei Române) egykori páholyházban hoznak létre. A több mint 400 négyzetméteres, egyszintes épületet uniós alapokból újítják fel, a beruházás értéke mintegy 5,5 millió lej.
A kivitelezőnek 30 hónap áll a rendelkezésére, így
mely a városvezetés szerint egyben Közép-Európa egyetlen szabadkőműves-múzeuma lenne.
Nagyvárad az egyik legnagyobb zsidó közösséggel rendelkező város volt, mely a két világháború között 20 ezer fős volt, a város gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését is a gazdag zsidó kereskedőknek, bankároknak köszönhette.
A város zsidóságának és a szabadkőműves-páholyoknak a története nem teljesen elválasztható egymástól, ugyanis egy időben a magyar László király páholy tagjainak kétharmada zsidó volt.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!