2012. január 10., 09:082012. január 10., 09:08
Ritli László tárcavezető az ügy mielőbbi kivizsgálását kérte az Országos Gyógyszerügynökségtől, valamint a Cantacuzino Intézettől, a vizsgálatok végeztéig pedig szünetelni fog az oltóanyagok kiosztása. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: mindeddig nem érkezett olyan jelentés, amely szerint egészségügyi probléma merült volna fel az oltóanyag beadását követően.
„Az utóbbi hetekben kedvezően alakult az influenzamegbetegedések száma, így nem okoz problémát a kampány ideiglenes felfüggesztése” – jelezte Ritli. Az Antena3.ro hírportál értesülései szerint mintegy 100 ezer vakcina kereskedelembe hozását tiltották le az illetékesek, ezekből ugyanis vélhetően hiányzott egy bizonyos összetevő, amely nélkül kétségessé vált az oltóanyag hatása.
Január 3-án egyébként az egészségügyi szaktárca bejelentette, hogy 2012-ben is folytatódik az ingyenes oltóanyagok kiosztásának kampánya, amelynek keretében eddig közel 500 ezer, veszélyeztetett kategóriába sorolt személy kérvényezte a vakcina beadását.
Az Országos Járványvédelmi Központ az elmúlt év utolsó hetében valamivel több mint 53 ezer akut légúti megbetegedést jegyzett, január 3-áig pedig országos szinten összesen 7 influenzaesetet jeleztek.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.