
Fotó: Lukácsi Lehel
Könnyített feltételekkel, interjú alapján foglalhatók el a júliusi iskolaigazgatói versenyvizsga nyomán üresen maradt vezetői állások a tanintézetekben. A mandátum azonban csak egy évre szól.
A tanintézetek nem maradhatnak vezető nélkül, így a júliusban tartott iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsga után betöltetlen tisztségekre könnyített feltételekkel pályázhatnak egyéves mandátumra a pedagógusok.
Az oktatási minisztérium közleménye szerint az el nem foglalt vezetői posztokat egy interjút követően lehet megszerezni, a mandátum viszont csak egy tanévre fog szólni, míg a sikeresen versenyvizsgázott igazgatókat négy évre nevezték ki. Azok a tanítók és tanárok, akik tagjai az országos oktatásmenedzsment-testületnek
A legtöbb húszperces interjúra augusztus 21-én és 22-én kerül sor, a maximális 30-ból pedig legalább 21 pontot kell elérni. Amennyiben ennek nyomán sem sikerül mindegyik igazgatói és aligazgatói tisztséget betölteni, a tanfelügyelőségnek kell kineveznie valakit, miután konzultált az illető iskola tantestületével.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: természetesen azok az igazgatók tudják leghitelesebben gyakorlatba ültetni a tanintézet fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiket, akik sikerrel vettek részt a versenyvizsgán, de ha az állásra nem jelentkezett senki, akkor is be kell tölteni a tisztséget.
Háromszéken tizenkét településen nincs igazgató, és tizenegy iskolába keresnek még mindig aligazgatót. Kiss Imre rámutatott:
úgy döntenek, inkább „nem bonyolítják az életüket”. A főtanfelügyelő viszont bátorítja a tanárokat, tanítókat, hogy jelentkezzenek az interjúra, vállaljanak felelősséget a közösségért.
Emlékeztetett: a bérezés is kedvezőbb, most már nem az alapfizetésre számolják rá a 25 százalékot, így egy kezdő tanár is megkaphatja igazgatóként ugyanazt a fizetést, mint idősebb kollégája.
– magyarázta Kiss Imre. Kovászna megyében egyébként a júliusi versenyvizsgára 25-en jelentkeztek, és mindenki sikerrel vette a megmérettetést.
Hargita megyében 66 igazgatói és aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől, aki azt is elmondta, hogy ha az interjún többen pályáznak egy állásra, a főtanfelügyelő dönti el, hogy kit neveznek ki. Az interjúk után is üresen maradt tisztségekre olyan pedagógusokat is ki lehet nevezni egy évre, akik nem tesznek eleget az eredeti kritériumoknak.
Liviu Pop oktatási miniszter szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a júliusi versenyvizsgát követően országos szinten 1972 iskolaigazgatói és aligazgatói állást foglaltak el, és 1536 állás maradt szabadon.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!