
Hét Szilágy megyei és egy Szatmár megyei községet, körülbelül 20 ezer lakost fog kiszolgálni az a SMURD-központ, amelyet vasárnap avattak fel Sarmaságon Raed Arafat belügyi államtitkár és Daniel Dragne, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) vezetője, valamint helyi hivatalosságok jelenlétében – számolt be az Agerpres.
2017. április 23., 15:232017. április 23., 15:23
„Április 23-án avattuk fel ünnepélyes keretek között a sarmasági SMURD-központot, amely nemcsak a községünk településeit, de a környező községeket is kiszolgálja. Egy mentőautó áll a rendelkezésre, és három személy gondoskodik arról, hogy a mentőszolgálat a nap 24 órájában működhessen – nyilatkozta Dombi Attila, a Szilágy megyei Sarmaság község polgármestere.
Az elöljáró kiemelte: bíznak abban, hogy a mentőszolgálat hasznos lesz Sarmaság község mellett a többi település számára is: Szatmár megyében Alsószoporig nyúlik át a tevékenységük, emellett Szilágy megyében Nagyderzsida, Szilágykövesd, Kárásztelek, Krasznahídvég, Szilágysámson és Baksa községek településeit látják el.
Dombi Attila elmondta, Sarmaság községben a mentőállomás a régi kultúrház helyén található, ugyanitt közel 20 éve működik önkéntes tűzoltó szolgálat is. „Alkalmazásunkban öt tűzoltó és egy sofőr áll, emellett további 30 önkéntes tűzoltó segíti a tűzoltóállomás működését. Ennek köszönhetően a mentőszolgálat elkészüléséhez a garázsunk már megvolt, csak át kellett alakítani, amelynek megvalósulásában a Szilágy Megyei Tanács támogatott 100 000 lejjel. Az idén szeretnénk még egy garázst építeni, hogy a mentőautónk mellett a három tűzoltóautónk is tető alatt lehessen” – mondta a polgármester.
Az elöljáró köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a mentőszolgálat létrejöttét, továbbá külön méltatta azt a megtiszteltetést, hogy a számos meghívott mellett az avatóünnepségen jelen volt Raed Arafat belügyi államtitkár, a mentőszolgálat megalapítója és vezetője, illetve Daniel-Marian Dragne, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) vezetője is. Őket díszpolgári címmel tüntette ki a település önkormányzata a SMURD-központ létrehozásáért.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.