Hirdetés

Hétfőn figyelmeztető sztrájk az egészségügyben – Nagyváradon a mentőautón írták meg a felmondást

Archív •  Fotó: Gligor Róbert László

Archív

Fotó: Gligor Róbert László

Miközben hétfőn a Sanitas figyelmeztető sztrájkot, az Egészségügyi szolidaritás pedig támogató tiltakozást tart, Nagyváradon kis híján a sürgősségi ellátás lebénulásához vezetett az egészségügyi bérmizéria.

Kőrössy Andrea

2018. május 06., 18:172018. május 06., 18:17

A meghirdetett akciónaptárnak megfelelően hétfő délelőtt kétórás figyelmeztető sztrájkot tart az egészségügyi alkalmazottak többségét tömörítő Sanitas szakszervezet, amelynek tájékoztatása szerint összegyűjtötték az ehhez szükséges 50 ezer aláírást. Iulian Pope, az érdekvédelmi tömörülés alelnöke az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta:

a 9 és 11 óra között sorra kerülő megmozdulás során a kórházakban az alkalmazottak egyharmada fogja lefedni a szükséges tevékenységet.

Hirdetés

A Sanitas ugyanakkor továbbra is nyitott a párbeszédre, amennyiben a kormány konkrét megoldásokat javasol az egységes bértörvény okozta anomália megoldására, ellenkező esetben tartják magukat ígéreteikhez, és pénteken általános munkabeszüntetést robbantanak ki.

Az Egészségügyi szolidaritás szakszervezet eközben bejelentette, hogy hétfőn, a Sanitas akciójával párhuzamosan figyelmeztető „román tiltakozást” tartanak a kórházakban, így szolidarizálnak az új pótlékszabályozás miatt bércsökkenéssel sújtott alkalmazottakkal. A szakszervezet közleménye szerint

az akció során a kórházakban ügyeletes beosztottak japánsztrájkolnak, ezt fehér karszalaggal jelzik, a munkaidőn kívül levő alkalmazottak pedig „tüntetőviseletben” az intézmények elé vonulnak, és kétórás tiltakozást tartanak.

Az Egészségügyi szolidaritás eközben folytatja az általános sztrájk kirobbantásához szükséges aláírások gyűjtését, tájékoztatásuk szerint eddig a tömörülés tagjainak 23 százaléka támogatja az akciót.

Az ügyben kedden további fejlemények várhatóak, Viorica Dăncilă kormányfő ugyanis Sorina Pintea egészségügyi, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel közösen újabb tárgyalásra hívta a szakszervezeti vezetőket. A találkozó 10 órakor kezdődik, a miniszterelnök pedig múlt héten azt ígérte, mindenképpen megoldást találnak az alkalmazottak óta hetek óta hangoztatott problémákra.

A mentőautón írták meg felmondásukat

Nagyváradon eközben „szintet lépett” az egészségügyben kialakult béranomália okozta felháborodás:

hét végén egy ideig fennállt annak a veszélye, hogy a megyeszékhely sürgősségi ellátás nélkül marad,

ennek elkerülése érdekében Ilie Bolojan polgármester is kénytelen volt közbelépni. Pénteken a megyei kórház sürgősségi osztálya és a rohammentő-szolgálat (SMURD) alkalmazottainak mintegy 80 százaléka – köztük dr. Hadrian Borcea osztályvezető főorvos – az intézmény épülete előtt vonult, ahol a mentőautókon megírták felmondásukat.

A szakembereknél azután telt be a pohár, hogy a helyi önkormányzat csütörtöki ülésén

megszavazták az orvosoknak járó pótlék 60 százalékkal, illetve az asszisztenseknek járó többletjuttatás 25 százalékkal történő csökkentését.

A katasztrófával felérő tömeges felmondást végül – ideiglenesen legalábbis – úgy sikerült elkerülni, hogy szombaton Ilie Bolojan polgármester tárgyalni hívta Hadrian Borceát, akinek azt ígérte: az áprilisi, május közepén kiadandó béreket a megyei kórház saját költségvetéséből egészítik ki.

„Borcea úr nem tudta, hogy a helyi önkormányzat által megszavazott határozat előírja, hogy a bércsökkentést egy speciális, külön erre a célra éppen most létrehozott alapból pótolják” – nyilatkozta a városvezető az Ebihoreanul.ro hírportálnak. A határozat egyébként nem elérhető a nagyváradi városháza honlapján.

A kormányra vár Bolojan

Azt viszont Bolojan is elismerte, hogy ez a megoldás csak egy hónapig érvényes, és közben abban reménykedik, hogy a Viorica Dăncilă miniszterelnökkel holnap sorra kerülő tárgyaláson a kormánynak sikerül megoldást találnia. „Amennyiben a kormány módosít valamit, visszavonjuk a határozatot, és alkalmazzuk az országos szinten érvényes előírásokat. Ha azonban a kabinet nem módosít, vagy a helyi hatóságokra bízza a megoldást, szakmai csoportot hozunk létre, és a hónap utolsó rendes ülésén újabb tervezetet fogadunk el” – fogalmazott az elöljáró. A találkozó után Hadrian Borcea azt nyilatkozta: valóban azt az ígéretet kapta, hogy az áprilisi fizetése senkinek nem lesz kisebb, mint a februári. Az alkalmazottak ennek nyomán lemondtak a kollektív felmondásról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
Hirdetés