
Fotó: Gozner Gertrud
2011. április 05., 07:592011. április 05., 07:59
Kérdésünkre, hogy megkeresés esetén az RMPSZ rendelkezik-e a pályázatok lebonyolításához szükséges személyzettel, infrastruktúrával, kifejtette: mivel kezdetben is a pedagógusszövetség kezelte ezeket – véleményük szerint sikeresen –, valószínűleg most is megbirkóznának a feladattal. Ha olyan döntés születik, hogy az Iskola Alapítvány helyett a szakmai szervezet veszi át a feladatot, úgy gondolja, lesz idő felkészülni rá, tette hozzá a főtitkár.
Az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai pár héten belül jelennek meg – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A magyarországi kormányhivatal közleményben reagált a napokban megjelent sajtóhírekre, miszerint a szülők aggódnak, hogy miközben eddig április 15-éig kellett benyújtani a pályázatokat azoknak, akiknek gyereke magyar nyelven tanul, a következő tanévre még meg sem jelent a kiírás. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében kifejti: szeretnének mindenkit megnyugtatni, idén is lesz a határon túl élő óvodások és iskoláskorúak számára oktatási-nevelési támogatás.
Mint írják, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – amely a jövőben a határon túli magyar szervezeteknek nyújtandó támogatásokat kezelné – magyarországi bejegyzése még folyamatban van, ez az oka a pályázati kiírások késésének. Ez előreláthatólag pár héten belül megtörténik, és ezt követően megjelenhetnek a pályázati kiírások, olvasható a közleményben. Ebben a magyar kormány képviselői ismételten hangsúlyozzák, hogy idéntől bővül a támogatottak köre, hiszen a legutóbbi törvénymódosítások nyomán lehetővé vált, hogy az óvodások is részesülhessenek a juttatásban. Mint írták, azon lesznek, hogy a kifizetések lehetőleg ne késsenek sokat, és minden jogosult megkapja a támogatást. A pályázatok kiírásáig az érintettek türelmét kérik.
Nagy Zoltán, a támogatások kezelésével foglalkozó kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvány igazgatója az Új Magyar Szó napilap kérdésére cáfolta az Ulicsák Szilárd miniszteri biztos által mondottakat, miszerint a magyar államnak a határon túli magyar diákoknak szánt juttatása arra nem jogosultakhoz is eljutott volna. A határon túli támogatások összeállításáért és beindításáért felelős miniszteri biztos a vajdasági Magyar Szó című napilapnak azt nyilatkozta: szigorítják a pályázat feltételeit, és a helyszínen ellenőrzik, hogy valóban az arra jogosultakhoz jut-e el a pénz. Ulicsák ezt azzal indokolta, hogy „eddig nem magyar oktatásban részesülők vagy nem magyar nemzetiségűek is kaptak pénzt oktatási-nevelési támogatás címén. Úgy vélte, a határon túli szervezeteknek érdekük volt minél jobban szélesíteni a támogatottak körét, mert százalékos arányban részesültek a kiosztott összegekből.
„Semmilyen viszszaélésről nincs információnk, mi minden forinttal elszámoltunk” – fejtette ki a bukaresti lapnak Nagy Zoltán, hozzátéve, voltak ugyan esetek, hogy – főleg roma nemzetiségű – gyerekeket beírattak magyar osztályba a támogatás reményében, majd nem járt iskolába az illető diák, de ezeket kiszűrték, és a támogatást nem fizették ki. Hangsúlyozta, munkatársaik rendszeresen ellenőrzik a juttatás jogosságát, és kiszűrik a visszaéléseket.
Mint arról beszámoltunk, a magyarországi illetékes hatóság az idei tanévre szóló támogatásokat is késve, januárban utalta, amit a támogatási rendszer átvilágításával indokolt. A kedvezménytörvény 2002-es hatálybalépése óta biztosított oktatási-nevelési támogatások pályáztatása és odaítélése tanéves periódusban történik. A lebonyolító szervezetek a pályázatokat a tanév második félévében írják ki, a támogatás összege a kiskorúak nevelési-oktatási támogatására fejenként 20 ezer forint, tankönyv és taneszköz támogatására 2400 forint. 2009-ben és 2010-ben 3,475 milliárd forintot terveztek be a célra, az idei költségvetési előirányzat szerint ez több mint 5 milliárd forintra növekedett.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!