
Fotó: Kristó Róbert
2012. január 18., 08:592012. január 18., 08:59
Az épületet nemcsak a hegyimentő-szolgálat alkalmazottai fogják használni, erdei iskolát és a Székelyföld természeti kincseit bemutató kiállítást is berendeznek majd itt. Hargita megyében négy hegyimentőbázist hoznak létre a megyei önkormányzat pályázata nyomán, A hegyi turizmus korszerűsítése Hargita megyében című projekt keretében, amelyet a Regionális Operatív Program támogat. Ezek egyike a hargitafürdői volt magyar honvédségi épület, ahol az átépítés során iroda- és raktárhelyiségek, mellékhelyiségek, orvosi rendelő kialakítása, hőszigetelés, saját hőközpont elkészítése volt a feladat. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta, közművesítés, valamint a villany- és vízhálózathoz való csatlakoztatás a napokban zajlik.
Az egykori honvédségi épület két felső szintjét 2010 őszén gombásodás miatt kellett lebontani. Mivel többen kérték, hogy az épületet az eredeti formájában állítsák helyre, a terveket a rendelkezésre álló fotók és leírások alapján módosították, és ezt a projekt támogatói is elfogadták. Megváltozott a földszinti rész belső elosztása, az átépített faszerkezet és a tetőszerkezet. „A nemrég elkészült átépítés után most párátlanító készülékeket is rendeltek, hogy a falakat tudják kiszárítani. A hegyimentéshez használható eszközök egy része még nem érkezett meg. „Köszönöm a lakosság észrevételeit az átépítéssel kapcsolatban, sok hasznos javaslatot, fotót és rajzot kaptunk. Igaz, nem kevés pénzbe került a megyének, de jó döntésnek tartottam, hogy közpénzből újítsuk fel az épületet, mert most Hargitafürdő büszkeségévé vált” – mondta a megyei tanács elnöke.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.