
Fotó: Barabás Ákos
Két nagyobb ügyben is házkutatásokat tartottak szerdán erdélyi megyékben, a vizsgált bűncselekmények elkövetői összesen 20 millió lejjel károsíthatták meg a költségvetést.
2016. március 02., 18:122016. március 02., 18:12
Kora reggel érkezett a hír, hogy 169 Maros megyei rendőr 117 csendőr támogatásával összesen 82 házkutatást tart Hargita, Kovászna, Kolozs, Brassó, Galac, Szeben megyében és Bukarestben olyan személyeknél, akiket adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítanak.
A nyomozás során kiderült, hogy 2014–2015-ben több, Maros és Hargita megyei személy magyar állampolgárok közvetítésével három fantomcéget hozhatott létre, amelyek révén fiktív dokumentumokat bocsátottak különböző cégek rendelkezésére, hogy utóbbiaknak ne kelljen áfát és profitadót fizetniük a román államnak, és el is sajátították az így megmaradt pénzösszeget.
A cégek létrehozása után a magyar állampolgárok hazatértek, a cégeket pedig a gyanúsított személyek használták fel a bűncselekményekre. A tetteik nyomán okozott kár értéke megközelíti a 15 millió lejt. Az előzetes bejelentések értelmében a házkutatások nyomán több mint harminc személyt állítottak elő kihallgatásra.
Nem sokkal később közölte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), hogy marosvásárhelyi irodájának ügyészei házkutatást végeznek a Halászati Főigazgatóság brassói regionális központjánál, 5 millió lejre becsült kárt okozó adócsalás és pénzmosás ügyében. Maros, Kolozs, Hargita és Brassó megyében összesen 31 helyszínen vizsgálódtak, ezek közül az egyik közintézmény székhelye, a többi pedig kereskedelmi társaság, illetve magánlakás. Igazságügyi források szerint a közintézmény a Halászati Főigazgatóság brassói regionális központja volt. A nyomozók 2014 és 2016 között elkövetett, európai uniós pénzek lehívásával kapcsolatos adócsalás és pénzmosás ügyében vizsgálódnak.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!