Hazatérnek az ünnepekre

A gyergyóditrói Csibi Zoltán Ferenc és családja tavaly települt át Budapestre. A családfő – miután az 1990-es évek végén megszűnt a munkahelye a gyergyószentmiklósi rönktelepen – gazdálkodással próbálkozott. Az állattartással és földműveléssel azonban nem sikerült előteremteni a négytagú család ellátásához a szükséges anyagiakat. Ekkor Budapesten próbáltak szerencsét. „Állampolgársági kérelmünket is benyújtottuk” – mondta Csibi Annamária, aki a magyar fővárosban napszámosmunkából keresi a kenyerét, házakhoz jár takarítani. Férje építőtelepen dolgozik. Elhatározásuk végleges, ők nem szándékoznak hazatelepedni. Talán csak ez különbözteti meg őket a Gyergyói-medencéből elindult vendégmunkások többségétől, akik ideiglenesnek tekintik külföldi munkavállalásukat, és a visszatérés lehetőségét is fontolgatják.
A gyergyóditrói Puskás Gellért hat éve él Budapesten, de határozottan állítja, nem akar ott alapítani családot. „Öten vagyunk testvérek, és úgy véltem, ha legidősebbként egy időre elmegyek itthonról, több jut majd a többieknek. De bizonyos mértékig a kalandvágy is hajtott” – magyarázta a fiatalember, aki távozása után önellátó lett, nemcsak a mindennapi léthez szükséges pénzt, hanem a műszaki egyetemen végzett tanulmányok költségeit is megkereste. „A tanulást egyelőre felfüggesztettem, mert már nem bírtam az éjszakai munkát és a nappali tanulást” – fejtegette Puskás.
A visszatérés gondolatát érlelő külföldi munkavállalók többsége nem számolta fel egykori otthonát. „Ha az üres házakat egymás mellé lehetne rakni, négy utcát tennének ki Gyergyóditróban” – próbálja érzékeltetni az elvándorlás mértékét Bardocz Ferenc polgármester. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkatársai által készített felmérés megdöbbentő adatokat hozott a felszínre. „1992-ben a községben még 6800-an éltek, 2002-re a lakosok száma hatezer alá csökkent. Akkor 298 üres portát számláltak, most az üres házak száma elérte a 380-at” – mondta Bardocz Ferenc. A polgármester szerint ez a község elöregedését és elszegényedését is maga után vonja. Községi gazdálkodási szempontból Gyergyóditró – a lakosság számához viszonyítva – túlméretezett lett.
A felvázolt kép az egész medencére érvényes. Gyergyószentmiklós lakossága a népszámlálási adatok szerint 1982–1992 között kétezer fővel, 1992–2002 között pedig újabb ezer fővel apadt. Ennek is elsősorban az elvándorlás az oka. Gyergyóújfaluból körülbelül 400-an, Gyergyóalfaluból hozzávetőleg 300-an dolgoznak külföldön. Gyergyóremetére mintegy kétezren tértek haza az ünnepekre.
A gyergyóremetei Miklós László és családja 2002-ben döntött a kitelepedés mellett. Munkahelyet barátai révén talált: ők segítettek neki bekerülni egy magyarországi építőcsoportba, ahol ácsként dolgozik. Évekig csak az ünnepeket és a nyári vakációkat töltötte együtt a család. „Réka nagyon vágyott az apja után, nekem is rossz volt magamra utalva élni idehaza” – fejtegette Ottilia, aki tavaly csomagolta össze a legszükségesebbeket és kislányával együtt követte a családfőt. Miklósék nem végérvényesen távoztak. Néhány év alatt házuk látványosan átalakult: beépítették a tetőteret, nyílászárókat cseréltek, padlófűtéses központi fűtést szereltek a lakásba. A felújítás oroszlánrészét Ottilia irányította, amíg „Laci pénzt keresett Budapesten”. Minden hazatérés alkalmával tovább építik-szépítik családi házukat. Arra a kérdésre viszont, hogy mikor lesz a hazatérés, még a családfő sem tud egyértelmű választ adni. „Ott nem maradunk az biztos” – összegzett tömören László.