Hirdetés

Hazájában hamarabb tudtak a chilei férfi brassói elfogásáról

Nagy fogásuk volt a brassói rendőröknek, akiknek sikerült kézre keríteniük egy, a hazája hatóságai által pénzügyi szélhámosság miatt körözött chilei üzletembert. Csakhogy nem stimmel a nemzetközileg körözött szélhámos őrizetbe vételének időpontja.

Rostás Szabolcs

2016. november 20., 16:052016. november 20., 16:05

2016. november 20., 19:072016. november 20., 19:07

A Brassó megyei rendőr-főkapitányság szombaton hozta nyilvánosságra, hogy egy nappal korábban a Cenk alatti város egyik bevásárlóközpontjában elfogták Rafael Garayt, akinek a nevére sikkasztás miatt nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a dél-amerikai ország nyomozó hatósága. A közlemény szerint a 41 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy egy kereskedelmi társaság képviselőjeként 76 millió chilei pesót (105 ezer euró) sikkasztott el hazájában. A brassói rendőrség pénteken őrizetbe vette Garayt, és kiadatása érdekében kezdeményezte előzetes letartóztatását, a táblabíróság azonban szombaton úgy döntött, hogy a férfi házi őrizetben védekezhet.

A latin-amerikai ország sajtója egyébként korábban arról számolt be, hogy Think&Co elnevezésű társaságán keresztül a hazájában jó hírnévnek örvendő, és gazdasági szaktekintélynek számító üzletember több százmillió dollárt csalt ki saját befektetőitől. Garay ösztökélésére állítólag több mint harminc személy jelentős összegeket fektetett be az egyetemi tanárként is tevékenykedő üzletember gazdasági tanácsadással foglalkozó cégébe.

Idén júniusban a chilei férfi bejelentette, hogy agydaganatot fedeztek fel nála, és mivel a kór a végső stádiumba jutott, cégét felszámolja, befektetői pénzét pedig maradéktalanul visszaszolgáltatja. Mivel ez nem történt meg, Garayval pedig szeptember óta mindhiába próbálták felvenni a kapcsolatot, a chilei hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene. A román hatóságok állítólag úgy bukkantak a nyomára, hogy a férfi nemrég házasságkötési kérvényt terjesztett be Chile bukaresti nagykövetségén.

Egyébként érdekes mellékszál a szélhámos férfi történetében, hogy miközben a brassói rendőrség szerint Rafael Garayt pénteken fogták el, lapunk értesülései szerint őrizetbe vétele hamarabb megtörténhetett. A Krónika szerkesztőségét két nappal korábban, szerdán közvetítők arról tájékoztatták, hogy a chilei média olyan romániai forgatócsoporttal szeretné felvenni a kapcsolatot, amely riportot készítene egy, a latin-amerikai országban piramisjáték működtetésével gyanúsított üzletember brassói elfogásáról. Vagyis Chilében már minimum szerdán tudtak a vállalkozó lefüleléséről. Ezt támasztja alá, hogy az Olaszországban élő Mariana Diaz Vasquez szabadúszó chilei újságíró szombaton már a Cenk alatti városból tudósított Garay őrizetbe vételéről.

Liviu Naghi főfelügyelő, a Brassó megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban lábra kapott, számtalan valótlanságot tartalmazó híresztelésekkel magyarázta ezt a körülményt. A szóvivő a Krónikának vasárnap megerősítette, hogy Garayt pénteken 16 órakor fogták el a brassói Coresi plázában, amint éppen egy hölgy ismerősével kávézott; a férfi nem tanúsított ellenállást. A főfelügyelő nem tartja véletlennek a chilei üzletembert övező médiafigyelmet, mivel elmondása szerint a kolozsvári Caritashoz hasonló piramisjátékot működtetett a tengerentúl. „Chilei újságírók többek között afelől is érdeklődtek, hogy miképpen tartjuk szemmel a házi őrizetbe helyezett gyanúsítottat. Elmondtam nekik, hogy mi nem használunk elektronikus nyomkövető eszközt, munkatársaink meghatározott időpontban ellenőrzik, hogy az illető eleget tesz-e a lakhelyelhagyási tilalomnak\" – jelentette ki lapunknak a főfelügyelő. Liviu Naghitól megtudtuk, Garayról chilei újságírókon kívül a latin-amerikai ország bukaresti konzulja is érdeklődött a brassói rendőrségen, a férfi kiadatásáról pedig a román igazságszolgáltatás határoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés