
Fotó: Boda L. Gergely
Megbírságolta a közlekedési rendőrség Dorin Floreát, Marosvásárhely polgármesterét, mivel nem tartotta be a közlekedési szabályokat.
2016. augusztus 31., 18:012016. augusztus 31., 18:01
2016. augusztus 31., 18:032016. augusztus 31., 18:03
A Facebook közösségi portálon olvasható beszámoló szerint a bírság mellett az elöljáró gépjárművezetői jogosítványát is bevonták 60 napra, mivel vétett a KRESZ előírásai ellen. A hírt kedden délután a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik volt helyi politikusa, Cornel Brişcaru osztotta meg, aki azt is tudni vélte, hogy Florea megfenyegette az őt megállító rendőröket, majd telefonon hívta befolyásos ismerőseit, így próbálva jobb belátásra bírni a közlekedési felügyelőket.
Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke pár másodperces videót is feltöltött a Facebookra, amelyen egy Dorin Floreára hasonlító férfi egy fehér színű Dacia Duster gépkocsiban várakozik, míg mögötte egy rendőrautó áll. Maşca szerint az elöljáró ellen eljáró fiatal rendőröket „nem hatotta meg a PNL-s »független« polgármester fenyegetőzése, telefonos intervenciói, elvették a jogosítványát, és megbírságolták”.
Andreea Pop, a Maros megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapcsaládunknak megerősítette, hogy kedden közlekedési szabálysértés miatt indítottak eljárást Dorin Florea ellen. Emlékeztetett: korábban felhívták a figyelmet, hogy az Arató utca környékén a Poklos-híd leszakadása után változott a forgalmi rend, a polgármestert is itt érték szabálytalanságon.
Dorin Florea polgármester szintén Facebook-bejegyzésben számolt be a történtekről. „Azok számára, akik tendenciózus támadásokra használják fel a közösségi oldalakat, a következő pontosításokat közlöm: igen, megbírságolt a közlekedési rendőrség 2016. augusztus 30-án. Türelmesen vártam az autóban 35 percet, amennyit a jegyzőkönyv kiállítása tartott. Ez alatt alkalmam volt látni, miért bírságolták meg marosvásárhelyiek tucatjait. Úgyszintén tapasztalhattam, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai is hibáztak abban, ahogyan kihelyezték a közlekedésirányító táblákat Marosvásárhely egyes utcáiban. A helyszínre hívtam a városháza több igazgatóját, hogy lássák, milyen helyzetbe hozták azokat a marosvásárhelyieket, akik áthaladtak a Tudor Vladimirescu és az Arató utcán” – írt az elöljáró.
Arról is biztosította a lakosokat, hogy sürgősen újabb intézkedéseket tettek a figyelmeztető jelzések elhelyezésére az említett kereszteződésben. „Ezúton tájékoztatom azokat a gépkocsivezetőket, akiket ebben a kereszteződésben megbírságoltak (itt négy közlekedésrendészeti csoport volt, de egyetlen rendőri közeg sem, aki a forgalmat irányítsa), hogy a közterület-fenntartó szolgálat felvállalja azt, hogy hibásan látta el közlekedésirányító táblákkal a kereszteződést” – tette hozzá Dorin Florea.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!