Hirdetés

Hatékonyságot várnak a nagyobb bérért cserébe Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Már tárgyalnak az új közalkalmazotti bértörvény gyakorlati alkalmazásáról a sepsiszentgyörgyi városházán. „Jelentős szemléletváltásra számítok, és ebben a szakszervezet segítségét is kértem” – szögezte le Antal Árpád.

Bíró Blanka

2017. július 17., 11:202017. július 17., 11:20

Antal Árpád polgármester rámutatott: a szakszervezetet arról próbálja meggyőzni, hogy a bérrács kidolgozásakor abból induljanak ki, hogy az egyetemet végzett pályakezdő legkevesebb 3000 lejt keressen az önkormányzatnál, ezzel tennék vonzóvá a közalkalmazotti munkát.

„Megpróbáljuk tömöríteni a bérrácsot: jelenleg a legkisebb és a legnagyobb fizetés egy a hathoz arányban viszonyul egymáshoz, szeretnénk ezt legalább egy a háromhoz arányra csökkenteni” – magyarázta az elöljáró.

Hirdetés

A béremeléssel párhuzamosan ugyanakkor a városvezető nagyobb hatékonyságot és több empátiát vár el munkatársaitól.

Úgy vélte: azoknak az alkalmazottaknak, akik rendszeresen közvetlen kapcsolatba kerülnek a polgárokkal, több empátiát kell tanúsítaniuk a problémák iránt, azoknak pedig, akik nem a lakosokkal érintkeznek, hatékonyabban kell dolgozniuk. „Jelentős szemléletváltásra számítok, és ebben a szakszervezet segítségét is kértem” – szögezte le Antal Árpád.

A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a közalkalmazotti bérezésre vonatkozó törvénytervezet parlamenti vitája során a szakszervezetek félretájékoztatták a közvéleményt, ugyanis a polgármester nem egyénileg szabja meg az alkalmazottak fizetését, tehát a szubjektív megítélés kizárt.

„Az önkormányzati vezetők arról dönthetnek, hogy az azonos képesítéssel, ugyanabban a beosztásban dolgozók bére mekkora lehet.

Idézet
Ugyanakkor a béralap öt százaléka felett rendelkezünk, azt ki lehet osztani prémiumként azoknak, akik többet, jobban dolgoznak”

– magyarázta.

A polgármester a versenyszférában alkalmazott módszerek bevezetését tervezi, így például az alkalmazottaknak hetente tevékenységi beszámolót kell írniuk, az irodavezetőknek pedig félévente jelentést kell készíteniük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés