
Fotó: Haáz Vince
Eltüntetik Nagyvárad utcáiról a műanyag-, fém és üveghulladék gyűjtésére szánt harang alakú műanyag szeméttárolókat, mivel ezeket gyakran megrongálták. Marosvásárhelyen a városi rendőrök segítségét kérik a guberálók elleni hatékony fellépéshez.
Eltüntetik Nagyvárad utcáiról a műanyag-, fém és üveghulladék gyűjtésére szánt harang alakú műanyag szeméttárolókat, mivel ezeket gyakran megrongálták, ráadásul nem használták a rendeltetésüknek megfelelően, ugyanis másfajta szemetet is beledobtak a helyiek – jelentette be sajtótájékoztatóján Florin Birta alpolgármester.
„Valószínűleg észrevették, hogy néhány tároló már eltűnt, mind a 650 erre a sorsra fog jutni, az egész országban ez a tendencia” – idézte az elöljárót az Ebihoreanul.ro helyi hírportál. Az Eco-Rom egyesület által felajánlott szeméttárolókat 2012-ben helyezték ki azzal a céllal, hogy szelektív hulladékgyűjtésre ösztönözzék a váradiakat.
Korábban hasonlóan jártak el Kolozsváron is, ahol például a Ferencz József (Horea) úton kihelyezett tárolókat a sugárút 2015-ös felújításakor távolították el, és utólag sem rakták vissza ezeket.
Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester eközben a helyi, illetve a városi rendőrök segítségét kéri a guberálók elleni hatékony fellépés, valamint a Hidegvölgy városrész tisztántartása érdekében. Az elöljáró szerint a Hidegvölgyben óriási gondok vannak a hulladékgazdálkodással, a városházának ugyanis rendszeresen teherautókkal kell elszállítania a szétszórt szemetet, ez ugyanakkor már negyedekben is előfordul.
„Idén szeretném ezt a jelenséget visszaszorítani, s kértem a városi rendőrséget, de a helyieket is, hogy segítsenek ebben. Több járőrözés kell, meg kell akadályozni a guberálást. A Hidegvölgyben élőknek is meg kell érteniük, hogy lakásokat építettünk számukra, bevezettük a vizet, és kukákat helyeztünk ki, így nekik is érdekük, hogy tisztán tartsák udvarukat, környezetüket” – magyarázta a polgármester.
Ioan Damaschin, a helyi rendőrség vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, idén fokozottabban figyelnek a guberálókra a város minden negyedében.
hozzájárulva ezzel a város tisztaságához, valamint megakadályozva az egészségtelen gócpontok kialakulását. Eközben Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója közösségi oldalán számolt be arról, hogy folytatják a városban a föld alatti kukák elhelyezését. Erre vonatkozó kérés a lakótársulások részéről is érkezett a polgármesteri hivatal irányába.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!