Hasznosítanák a kék lagúnát

Holdbéli táj. Ez jut eszébe az embernek, ha a Kolozs megyei Egeres bányatavát keresi. A kalotaszegi településen létesített kaolinbánya meddőhányóin a fű se nagyon nő. Amerre a szem ellát, az emberi beavatkozás és a természet sebhelyei tűnnek fel. A talajkupacokat valamikor kotrógépek rakhatták, közöttük a méteres árkokat pedig a lejtőkön leszaladó esővíz vájta. Már a megérkezés is kalandos. Az Egeres Gyártelepről kikanyarodó 4-5 kilométeres betonút repedéseiben kibújt a fű, pár helyen a betonburkolatot vízátfolyásokkal szabdalt földút váltja, a tó felé vezető pár száz méteres leágazáshoz pedig behajtani tilos táblát tettek.

Az ott parkoló többtucatnyi autó alapján azonban hamar rájön az ember, jó helyen jár. Mély árkokon kell immár gyalog átugrálni a dombra  felkapaszkodó úton, a dombtetőről feltáruló 1,5–2 hektáros bányató látványa azonban rögtön megváltoztatja az első, nem túl kellemes benyomást. A víz éppen olyan kék, mint amilyennek az interneten elérhető megannyi felvételen látszik. Nem véletlen, hogy a kék lagúna nevet ragasztották rá az ide látogatók. A sárgás homokos-agyagos talaj és az ultramarinkék víztükör közé a sás húz néhány méteres zöld csíkot, a vízbe csak azon a néhány méteres partszakaszon lehet jól bejárni, ahol megszakad a sástenger.

Aki árnyékot keres, a tó északi oldalán egy fiatal lombhullató erdő fái közé menekülhet. Akad néhány sátorozó is, bár a sivatagot idéző sárgás talajon mindenfelé szaladgáló óriáshangyák minden bizonnyal megkeserítik az életüket. Noha az egyik parton nagy hangerővel járatja valaki a manelét, elég nagy a tó ahhoz, hogy csendesebb, nyugodtabb helyet is lehessen találni. A víz kitűnő, sok szempontból alkalmasabb az úszásra, mint a Kolozsvár közeli víztározók tavai. A bejáróknál menedékesen mélyül, a gyerekek is pancsolhatnak benne, az alja pedig homokos-agyagos, alig süpped bele a láb. Aki nem kedveli a strandok zsúfoltságát, szeret úszni és a vadregényes helyeket keresi, itt elemében érezheti magát.

Nem mind tiszta, ami kék

Az egeresi bányató egyébként az 1980-as évek közepén jött létre. Akkoriban a kaolinbánya volt a településen lakók fő megélhetési forrása. Mintegy 1800-an dolgoztak a település határában a felszíni és a föld alatti fejtéseken. A kibányászott kaolin a porcelángyárakba került, a kiváló minőségű homokot pedig az öntödékben használták. A beomlott tárnák fölött alakult ki az a kráter, amelyikből nem tudott elfolyni a víz. A legmélyebb pontján tíz méter körüli a víz mélysége. Amint a tóhoz vezető út melletti futószalag is jelzi, máig sem szűnt meg a bányászat a térségben. A vállalat a magánosítás során a temesvári Cristescu testvérek tulajdonába került, és sokat veszített a lendületéből. A felszíni fejtéseken most egy év alatt bányásznak annyit, mint amennyi a kitermelés fénykorában két hét alatt került a szállítójárművekre.

A tavat is magába foglaló terület egyébként a bányavállalat figyelmetlensége következtében került át az önkormányzat tulajdonába. Beruházásokra azonban nem futotta a községi költségvetésből. „Mi rendre csak a hátrányokkal szembesültünk. A környezetvédelmi hatóság naponta zaklatott, tőlünk várta a megoldásokat, a rendőrség is felénk mutogatott, amikor belefulladt valaki a tóba, vagy összeverekedtek a táborozók” – nyilatkozta a Krónikának Fekete P. P. János, Egeres alpolgármestere, aki annak idején a bányavállalat főmérnökeként dolgozott. Mint megjegyezte, a víz kéksége is csalóka volt, hiszen az nem a tó tisztaságát, hanem a nehézfémoxidokkal való szennyezettségét jelezte.

Éveken át úgy tűnt, hogy a tó turisztikai hasznosításának az ötlete már az első próbán, a vízminőségén megbukna. „De lám, a természet megmutatta, hogy képes önmaga gyógyítására: megjelent a sás a tóban, megjelentek a békák és talán a halak is. Ez pedig azt jelzi, hogy javult a víz minősége” – újságolta az alpolgármester. Egeres község három évvel ezelőtt készült turisztikai stratégiájában még nem szerepelt a terület hasznosítása. Akkor még a „cifra Kalotaszeg” jelszóval próbálták a községhez tartozó Inaktelkére, Mákófalvára, Bogártelekre csalogatni a látogatókat. „Időközben tágult azonban a fejünk. Azt tervezzük, hogy a tótól körülbelül egy kilométerre hétvégi házak számára felparcellázzuk a községi tulajdonban levő telkeket. Gorbóval közösen pályáztunk pénzt útépítésre, de az a terv sajnos elesett” – magyarázza Fekete. P. P. János.

Beruházó a láthatáron

Tavaly még a község szerette volna saját költségén hivatalosan is strandolásra alkalmassá tenni a kék lagunát. Arra a következtetésre jutottak azonban, hogy soha nem lesz az önkormányzatnak annyi pénze, amennyi a szükséges beruházásokhoz kellene. Így hát olyan befektetőt kerestek, aki képes lehet a terület rendezésére, kiépítésére. A Sun Garden nevű tordai és kisbácsi szállodák tulajdonosa, Nicolae Căpuşan látott fantáziát a dologban. „Tárgyaltunk vele egy lehetséges társulásról is, de nem akart közösködni, így hát eladtuk neki a területet” – világosít fel az alpolgármester. A vállalkozó százezer eurót fizetett a 23 hektáros területért. Hogy pontosan melyek az elképzelései, azokról egyelőre az alpolgármester sem tudott sokat. Mint megjegyezte, ezek csak akkor válnak nyilvánvalóvá, ha építési engedélyért folyamodik a községházához. A községházán egyelőre örvendenek annak, hogy megszabadultak a holdbélivé tett táj és a hívatlan strandolók által látogatott tó felelősségétől.
Nicolae Căpuşannal a Sun Garden szálló recepcióján keresztül próbáltunk kapcsolatba lépni. A recepciós elkérte a telefonszámunkat, hogy a főnök hívjon vissza. Ez azonban elmaradt.