
A várba való bejutás ma kisebb sziklamászással ér fel
Fotó: Makkay József
Várhatóan jövő tavasszal kezdődnek el a torockószentgyörgyi vár romjainak megerősítési munkálatai, amelynek keretében a várfalakon turistaösvényt építenek ki, a vár tornyát pedig kilátóvá alakítják át. A jelenleg még látogatható várromok iránt változatlanul nagy az érdeklődés, Erdélyből és Magyarországról egyarán sok turista keresi fel.
2023. szeptember 30., 11:282023. szeptember 30., 11:28
2023. október 01., 09:492023. október 01., 09:49
Nehéz parkolót találnia annak, aki a kellemesen meleg szeptember végi napokban meglátogatja a torockószentgyörgyi várat. A bő háromszáz esztendeje romokban heverő erődítmény iránt nagy az érdeklődés, szerte Erdélyből érkeznek román és magyar turisták, de a látogatók között sok a magyarországi vendég is.
A torockószentgyörgyi várrom a szemközti dombról
Fotó: Makkay József
A vár irányába tartó utca két oldalán – főleg hétvégeken – több száz méteres kocsisor jelzi, hogy a leparkolt járművektől még hosszú sétát igénylő várlátogatásnak változatlanul sok a híve. Annak ellenére is, hogy a dombtetőn fekvő erődítményt nehéz megközelíteni, a vár romjai közé pedig még nehezebb bejutni, hiszen semmiféle kiépített turistaösvény nincs, a vendégek a romokon egyensúlyoznak.
A vár magasságából a lenn fekvő Torockószentgyörgy látképe
Fotó: Makkay József
A nagy érdeklődés minden bizonnyal annak tudható be, hogy a torockói önkormányzat által a várromok állagmegőrzésére, illetve a felújításra elnyert 2,155 millió eurós támogatásból a közeljövőben kezdik el a Toroczkay-vár romjainak megerősítését, a munkálatok idejére pedig lezárják a turisták előtt. A Hívogató Románia program részeként megvalósuló projekt nem az osztrákok által 1704-ben, megtorlásként lövetett, majd felrobbantott vár újjáépítését tűzte ki célul, hanem a meglévő romokat konzerválja.
A torockószentgyörgyi vár viszonylag épségben megmaradt tornyának falait újítják fel, a vár tornyát kilátóként fogják hasznosítani, a belsejébe fából készült csigalépcsőt terveznek.
A falakon kiépített turistaösvény teszi majd könnyen megközelíthetővé a középkori erődítményt
Fotó: Makkay József
A turisták által ellepett Torockón és a fölötte magasló Székelykőn kívül a Fehér megyei község polgármesteri hivatala Torockószentgyörgyöt is a turisták figyelmébe akarja ajánlani. A 2020-as helyhatósági választásokon a szavazók bizalmát elnyerő új polgármester, Deák Székely Szilárd tanár, a község volt iskolaigazgatója az önkormányzat által benyújtott uniós pályázatok közül elsőként a várfelújítási projekt megvalósításához szükséges finanszírozást nyerte el, a szerződést tavaly kötötték meg Bukarestben.
A felújítás során a torony falait megerősítik, a tetején kilátót hoznak létre
Fotó: Makkay József
A beruházás részeként kiépítik a vár felé vezető utat, illetve a vár közelében nagyobb méretű szabadtéri parkoló kapna helyet. A személygépkocsival, illetve autóbusszal érkező vendégek számára a község területén ez lesz az első kiépített parkoló.
Turistaösvény a várromok között
Fotó: Makkay József
Veres Márta, a polgármesteri hivatal munkatársa portálunknak korábban elmondta, hogy a torockói vár felújítási munkálatait 2026. június 30-áig kell befejezni. Az építési engedélyek megszerzésének elhúzódása miatt azonban a kivitelező cég várhatóan csak jövő tavasszal fog hozzá a munkálatokhoz, így a rendelkezésre álló két esztendő megfeszített tempót követel majd az építők részéről, hogy beleférjenek a pályázat által megkövetelt szoros időkeretbe.
A torockószentgyörgyi turizmus fellendítését szolgálja a helyreállítási alapból elnyert további 480 ezer eurós pályázat is, amelyből nyolc hagyományos ház felújítását, illetve a romos állapotban lévők újjáépítését tervezik a Torockón bevált módszer szerint.
Fél évezrede az elválasztó falak között nagyobb helyiségek és lovagterem is helyet kapott
Fotó: Makkay József
A vár története dióhéjban
A krónikák szerint a torockószentgyörgyi vár építési munkálatainak elkezdése a 13. századra tehető. A vár története az Árpádházi királyok idejében az Ákos nemzetséghez tartozó Thoroczkay családhoz kötődik.
A várat először Orbán Balázs írta le részletesen. Kutatásai szerint a vár építésében három korszakot lehet megkülönböztetni, tájékoztat a vidék turisztikai látnivalóit népszerűsítő torocko.org portál. Orbán Balázs szerint a vár legrégebbi része a 14. századból származik: az északi bástya, a 7 m magas és 2,30 m vastag nyugati fal és a keleti négyszögletes bástya, amiből napjainkra csupán egy kis szöglet maradt fenn. Ennek a résznek az építtetője minden bizonnyal I. Thoroczkay Ehellös volt.
A vár déli része a 15. századból való nagyobb helyiségekkel, lovagteremmel, erkéllyel, nagyobb ablakokkal. A belső udvarokkal az akkori viszonyok szerint szinte fényűző kényelmet biztosított lakóinak.
Az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkeléskor a várat feldúlták, 1516-ban Thoroczkay Ferenc új adománylevelet kért birtokaira arra hivatkozva, hogy oklevelei elégtek. Az adománylevélben benne foglaltatott Torockó bányaváros lakossága és a bányák is. Torockó város lakói ezzel nem értettek egyet, ezért háromszáz éven át perlekedtek a Thoroczkay családdal, ugyanis az adománylevél szolgasorba taszította őket. A várúr az 1500 évek derekán a nyugati oldalon a várat megerősítő falakat építtetett, ez volt a várépítés harmadik szakasza.
A Thoroczkay család támogatta a Rákóczi-féle felkelést, amiért viszályba került az osztrákokkal, akik megtorlásul 1704-ben lövették, majd felrobbantották a várat. A 18. század eleji pusztítást a család már nem hozatta helyre, ezért leköltöztek udvarházukba a faluba.

A III. Torockószentgyörgyi gazdanap várja az érdeklődőket szeptember 16-án, szombaton kulturális és szakmai előadásokkal, koncertekkel és a helyi termékek vásárával.

Alig van Erdélyben ismertebb magyar falu Torockónál. A magyar és román turisták által felkapott település azonban nehezen tud megbírkózni a hírnév nyújtotta turisztikai lehetőségekkel. Riportunkban a helyi falusi vendéglátás helyzetét jártuk körül.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A romániai műemlékvédelmi rendszer az engedélyeztetésre összpontosít, miközben a műemlékek tényleges védelme háttérbe szorul – véli Csók Zsolt régész, a volt kulturális miniszter tiszteletbeli tanácsosa.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.
A Temesvári Műszaki Egyetem (UPT) pénteken emlékezett meg az 1956. októberi helyi antikommunista diáklázadás 70. évfordulójáról, felidézve az intézmény és a város történetének egyik legbátrabb pillanatát.
szóljon hozzá!