Hirdetés

Megválasztották, hivatalba is lépett az Alkotmánybíróság új elnöke

Alkotmánybíróság

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással

Fotó: Alkotmanybirosag.hu

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Krónika

2026. november 02., 18:132026. november 02., 18:13

2026. november 02., 18:592026. november 02., 18:59

Az új elnök a megválasztásával azonnal hivatalba is lépett. Sonnevend Pált az Országgyűlés július 27-én választotta az Alkotmánybíróság tagjává, elnöki megbízatása három évre szól – számolt be az MTI.

Az Ab közleménye szerint az új elnök pályázatában a legfontosabb feladatai közé sorolta

Hirdetés
  • az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását,
  • a testület belső kohéziójának erősítését
  • és az európai testvérintézményekkel való kapcsolatok újjáépítését.

Sonnevend Pál 1995-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE ÁJK), PhD-fokozatát Németországban, a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen szerezte.

Az ELTE egyetemi tanára, valamint a Nemzetközi és Európai Közjogi Tanszék vezetője 2017 óta; 1997 és 2000 között az Ab-n Sólyom László tanácsadójaként dolgozott;

2000-től 2010-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban Mádl Ferenc és Sólyom László államfők munkáját segítette alkotmányjogi tanácsadóként,

majd az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetőjeként.

2010 és 2019 között az ELTE ÁJK nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, 2019-től 2025-ig dékánja volt.

Az Ab elnökének megválasztását az alaptörvény tizenhetedik módosítása utalta ismét a testület tagjainak hatáskörébe. A módosítás azt is kimondta, hogy az „Alkotmánybíróság tagjának megbízatása a hetvenedik életévének betöltésével megszűnik”.

Mindez azt jelentette, hogy Polt Péter Ab-elnök, valamint Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán alkotmánybírók mandátuma is lejárt, ahogy júliusban Hende Csabáé is. Az ő helyére választották meg Sonnevend Pált.

A testület elnöki jogköreit Polt Péter távozása után után Czine Ágnes elnökhelyettes gyakorolta, akinek ugyanakkor november közepén szintén lejár a mandátuma.

Az Országgyűlés szeptember 15-én választott új tagokat az Ab-be: Chronowski Nórát, Kovács András Györgyöt, Ligeti Miklóst, Orosz Árpád Gábort és Szomora Zsoltot.

A FIDESZ szerint Sonnevend Pál nem legitim módon lett alkotmánybíró, ezért az Alkotmánybíróság elnöke sem lehet. ,,Mivel a testületből a jogállamiság lábbal tiprásával eltávolított Hende Csaba helyére ültette a Tisza önkénye, Sonnevend Pál alkotmányellenes módon bitorolja a székét. A jogállamiság helyreállítását követően a Tisza önkényuralmának kiépítői és statisztái is rövid úton oda kerülnek, ahová valók" – áll a Fidesz közleményében.

korábban írtuk

Sulyok Tamás aláírja az alkotmány módosítását, aminek nyomán megszűnik államfői megbízatása
Sulyok Tamás aláírja az alkotmány módosítását, aminek nyomán megszűnik államfői megbízatása

Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton – közölte az államfő a Facebook-oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Magyar Péter: harminchat éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával

November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.

Magyar Péter: harminchat éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Halloween leple alatt Európa-szerte zavargásokba torkolltak a tüntetések

A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.

Halloween leple alatt Európa-szerte zavargásokba torkolltak a tüntetések
2026. október 31., szombat

Német szociális segélyek útja Romániáig: egyre nehezebben viselik Nyugaton az eltartást

Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.

Német szociális segélyek útja Romániáig: egyre nehezebben viselik Nyugaton az eltartást
2026. október 30., péntek

Bukarest boldogan beszáll a költségekbe, csak maradjanak Romániában az amerikai katonák

Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.

Bukarest boldogan beszáll a költségekbe, csak maradjanak Romániában az amerikai katonák
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Útban vannak Amerika felé az orosz olajszállítmányok, közben Moszkva közölte: folytatja a háborút

Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.

Útban vannak Amerika felé az orosz olajszállítmányok, közben Moszkva közölte: folytatja a háborút
2026. október 29., csütörtök

Elképesztő összegbe került eddig Oroszországnak az Ukrajna elleni háború

Oroszország eddig mintegy 700 milliárd dollárt költött az Ukrajna elleni háborúra, miközben jelentős ember- és hadianyag-veszteséget szenvedett – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara egy szerdán közzétett videóban.

Elképesztő összegbe került eddig Oroszországnak az Ukrajna elleni háború
2026. október 29., csütörtök

Veszélyes anyagokkal megrakott konténerek sodródnak a Fekete-tengeren egy hajó elleni dróntámadás nyomán

Gázt, gyúlékony folyadékokat, valamint egyéb veszélyes anyagokat tartalmazó konténerek sodródnak a Fekete-tengeren, amelyek egy szerdán dróntámadást szenvedett hajóról zuhantak a hullámok közé.

Veszélyes anyagokkal megrakott konténerek sodródnak a Fekete-tengeren egy hajó elleni dróntámadás nyomán
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Magyar Péter ismét maffiafőnöknek nevezte Orbán Viktort

Az ENSZ nem egy bűnszervezet, ezért nem egy maffiafőnöknek kellene vezetnie – kommentálta Magyar Péter csütörtökön Prágában, a cseh–magyar kormányülést követő sajtótájékoztatón azt, hogy az Egyesült Államok Orbán Viktort ajánlhatja az ENSZ főtitkárának.

Magyar Péter ismét maffiafőnöknek nevezte Orbán Viktort
2026. október 29., csütörtök

Izraelben kormányzati patthelyzet jöhet, Netanjahuék közben szavazatlopással vádolják az arabokat

Miközben Izraelben a választás végeredményére várnak, és lázas gondolkodás zajlik arról, milyen kormány alakulhat, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a Likud azt állítja: az arab pártok törvénytelenségeknek köszönhetik váratlan sikerüket.

Izraelben kormányzati patthelyzet jöhet, Netanjahuék közben szavazatlopással vádolják az arabokat
2026. október 29., csütörtök

Őrizetbe vették a brassói fegyvergyár elleni szabotázsakció egyik gyanúsítottját

Őrizetbe vették Lengyelországban azt az ukrán állampolgárságú férfit, akit a román hatóságok azzal gyanúsítottak, hogy részt vett a brassói Carfil fegyvergyár elleni szeptemberi szabotázsakcióban.

Őrizetbe vették a brassói fegyvergyár elleni szabotázsakció egyik gyanúsítottját
Hirdetés
Hirdetés