Hirdetés

Új keretszerződés: haladék a háziorvosoknak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A háziorvosok elégedetlensége nyomán elhalasztotta az egészségügyi minisztérium az új keretszerződés hatályba léptetését, így július elsejéig a tavalyi megállapodás szerint dolgoznak az alapellátásban. 

Bíró Blanka

2016. március 30., 16:462016. március 30., 16:46

Şereş Lucia, a háziorvosok szövetségének Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta: a következő hónapokban kezdődik a tárgyalás az új szerződésről, és bíznak benne, hogy figyelembe veszik a javaslataikat, észrevételeiket, különben júliusban sem írják alá a dokumentumot. A háromszéki szakember arra is rámutatott: a szaktárca honlapján korábban közzétett, közvitára bocsátott szerződéstervezet több pontjával sem értettek egyet, ezért kérték az életbe léptetés halasztását.

Az alapellátásban dolgozó orvosok minden évben új keretszerződést írnak alá a biztosítási pénztárral, ez alapján számolják el a szolgáltatásaikat, ha pedig nem fogadják el a megállapodást, tulajdonképpen megbénul az egész rendszer, mert nem írhatnak küldőpapírt, beutalót vagy ártámogatott receptet. Şereş Lucia kifejtette: minden évben egyoldalúan megfogalmazott keretszerződést kényszerítenek rájuk, és megalázónak tartják, hogy folyamatosan figyelmen kívül hagyják követeléseiket.

A háziorvosok országos szövetsége arra készül, hogy minden részletre kiterjedő dokumentumot dolgozzon ki, amelyben részletezik a rendszer hibáit, a finanszírozás hiányosságait, és ennek alapján tárgyalnak a minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőivel. A szakemberek legfőbb követelése, hogy a bruttó hazai termék (GDP) legalább hat százalékát fordítsák az egészségügyre, és ebből 12 százalékot az alapellátásra – ez utóbbi jelenleg az 5 százalékot sem éri el.

Nehezményezik ugyanakkor, hogy bürokratikus a rendszer, az informatikai hálózatok és a kétértelmű törvények pedig nem segítik, hanem ellenkezőleg, akadályozzák a betegellátást. Azzal is elégedetlenek, hogy korlátozták hatáskörüket, például kénytelenek olyan esetekben is szakorvoshoz küldözgetni a beteget, amelyeket ők is meg tudnának oldani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
Hirdetés