
Fotó: Veres Nándor
Közel 80 programpont közül választhatnak majd a résztvevők az augusztus 3–7-e között zajló csíkszeredai városnapokon. Füleki Zoltán alpolgármester a rendezvénysorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, reméli, mindenki megtalálja a neki megfelelő programot.
2016. augusztus 02., 08:582016. augusztus 02., 08:58
Az elöljáró megemlítette, hogy idén kétnapos lesz a Dob-Ban ritmusfesztivál, ahol A. G. Weinberger neves bluesgitáros is fellép. „Nagyon elfoglaltak a magyarországi zenekarok, de sikerült elhívni a Republic és a Kormorán együttest, Keresztes Ildikót, illetve a romániai Iris & Cristi Minculescu zenekart, mind olyan előadók, akik a magyar, illetve a román zenei élet élvonalához tartoznak” – mondta Füleki.
Az Origo-színpadon, amelyet a Majláth Gusztáv Károly téren állítanak fel, a helyi zenekarok kapnak lehetőséget a fellépésre. Füleki a város központjában lakók megértését kérte, ugyanakkor kiemelte, hogy a színpadokon éjfélre befejeződnek a koncertek, vasárnap pedig este 11 órakor vége lesz a hangoskodásnak. A tűzijáték a Szabadság téren lesz látható ebben az időpontban.
A különböző sportprogramokra, a székely maratonra, az amatőr úszóversenyre még lehet jelentkezni, de lesz önkormányzati labdarúgótorna és lábteniszbajnokság is. Becze Zoltán sportújságíró székely olimpiai bajnokokról szóló filmjeit a riói nyári olimpiai játékok nyitónapján, pénteken vetítik a Mikó-várban.
György Piroska, a Pityókafesztivál főszervezője arról számolt be, hogy igazi családi ünneppé nőtte ki magát a rendezvény. Idén is több mint 50 csapat nevezett be a gasztronómiai megmérettetésre. A főszervező továbbá elmondta, hogy ezúttal is egy lej lesz a tombola, a befolyó pénzt pedig az AutHelp Egyesület részére ajánlják fel. Különleges gyermekprogramra is várják az érdeklődőket, ugyanis Fenevadak címmel a budakeszi Bab Társulat tart előadást a parkban szombaton 12.45-től.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!