
Fotó: Barabás Ákos
Tavasszal kezdik el a szeptemberben villámcsapás következtében leégett atyhai római katolikus templom újjáépítését, addig egy adományba kapott ponyvával próbálják védeni a megmaradt falakat és a toronycsonkot a csapadéktól – tudtuk meg Adorján Imre plébánostól.
2016. december 06., 14:542016. december 06., 14:54
Mint rámutatott: ipari alpinistákat bíztak meg a ponyva rögzítésével, a szakemberek pedig hozzá is láttak a feladathoz, de a hétvégi havazás miatt félbe kellett hagyniuk, reményeik szerint azonban a napokban sikerül befejezni a tevékenységet. A Hargita megyei település templomának tavasszal kezdődő újjáépítését adományokból fedezik, eddig mintegy 700 ezer lej gyűlt össze.
Sokan ugyanakkor építkezési anyagokat – például cserepet és faanyagot – ajánlottak fel, ez is nagyban hozzájárul az egyházi épület megújulásához. Ezenkívül mise- és ministránsruhákat, keresztet, szobrokat, kelyhet és más templomi kellékeket is kaptak adományba. A segítség sok helyről érkezett: a testvértelepülések, környékbeli vállalkozók, valamint civilek is adakoztak, de külföldről is rengeteg támogatás érkezett, a linzi Caritas például 20 ezer euróval szállt be a projektbe, több magyarországi alapítvány pedig közösségi gyűjtést szervezett. Voltak olyanok is, akik a harangöntésben, mások pedig az orgona helyreállításában ajánlották fel segítségüket az udvarhelyszéki közösségnek.
Adorján Imre munkatársunknak elmondta: a felújítási terv kivitelezése a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen keresztül valósulna meg, a költségek fedezése viszont az atyhai plébániára hárul. Katona Mihály, az Atyhát is magában foglaló Korond község polgármestere arról számolt be: nem ismernek sok részletet az ügyben, a gyulafehérvári érsekség által kinevezett bizottság ugyanis nem tartja a kapcsolatot az önkormányzattal. Hozzátette: külön kellett engedélyeztetni a terveket a tetőszerkezet, a fűtésrendszer és a villanyhálózat esetében.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!