Hirdetés

Gyűjtik a pénzt a Vásárhelyi Forgatagra

Idén augusztus 24–28. között tartják meg a Vásárhelyi Forgatagot, amelynek programja már körvonalazódik, egyelőre azonban a tervezett 70 ezer eurós költségvetés fele, mintegy 45 ezer euró áll a szervezők rendelkezésére különböző pályázatok és vállalkozói támogatások révén.

Antal Erika

2016. június 27., 19:462016. június 27., 19:46

Az idei Forgatag fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke lesz – tájékoztatott Portik Vilmos, aki szerint ez is jelzi a rendezvénysorozat elismertségét, rangját. A főszervező hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette abbéli reményét, hogy a megnyitón a fővédnök is jelen lesz. Portik kiemelte: az idei Forgatag alkalmával első alkalommal lép színpadra Marosvásárhelyen Tompos Kátya és zenekara, akik a nyitóünnepség meghívottjai, és a Kultúrpalota nagyszínpadán koncerteznek. A nagyszínpadon a Hooligans, az LGT és a Bikini együttes lép fel.

Idén még nagyobb hangsúlyt fektetnek a helyi civil szervezetek jelenlétére, a helyi együttesek, előadók fellépésére is – erről Zilmann Zsuzsa programszervező beszélt. Elmondta: lesz egy szabadtéri meglepetés-koncert is, Grossmann Péter marosvásárhelyi származású, Németországban élő előadóművész zongoraestjéről van szó. Ugyanakkor színházi produkciókat is szeretnének bevonni a programba – ezzel kapcsolatban egyeztetnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetőségével.

Soós Zoltán, az eseménysorozat másik főszervezője a Kultúrpalotát és a palota előtti teret emelte ki, hiszen a múlt évben is népszerű helyszínnek bizonyult. A programban szerepel a Lovasíjász című film bemutatója is. Az idei Vásárhelyi Forgatag díszvendége Kecskemét város lesz, Marosvásárhely testvértelepülése, ahonnan hatvanas létszámú küldöttség érkezik saját programmal.

A szervezők elmondták, igyekeznek bevinni a városba a rendezvényeket, így az új helyszínek között a volt református leányiskola (a Maros Művészegyüttes volt székháza) udvara is szerepel. A polgármesteri hivatallal ismét próbálnak megegyezni arról, hogy a vár, a vársétány, a Liget és a nyári színpad is a helyszínek között szerepelhessen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés