Idén augusztus 24–28. között tartják meg a Vásárhelyi Forgatagot, amelynek programja már körvonalazódik, egyelőre azonban a tervezett 70 ezer eurós költségvetés fele, mintegy 45 ezer euró áll a szervezők rendelkezésére különböző pályázatok és vállalkozói támogatások révén.
2016. június 27., 19:462016. június 27., 19:46
Az idei Forgatag fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke lesz – tájékoztatott Portik Vilmos, aki szerint ez is jelzi a rendezvénysorozat elismertségét, rangját. A főszervező hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette abbéli reményét, hogy a megnyitón a fővédnök is jelen lesz. Portik kiemelte: az idei Forgatag alkalmával első alkalommal lép színpadra Marosvásárhelyen Tompos Kátya és zenekara, akik a nyitóünnepség meghívottjai, és a Kultúrpalota nagyszínpadán koncerteznek. A nagyszínpadon a Hooligans, az LGT és a Bikini együttes lép fel.
Idén még nagyobb hangsúlyt fektetnek a helyi civil szervezetek jelenlétére, a helyi együttesek, előadók fellépésére is – erről Zilmann Zsuzsa programszervező beszélt. Elmondta: lesz egy szabadtéri meglepetés-koncert is, Grossmann Péter marosvásárhelyi származású, Németországban élő előadóművész zongoraestjéről van szó. Ugyanakkor színházi produkciókat is szeretnének bevonni a programba – ezzel kapcsolatban egyeztetnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetőségével.
Soós Zoltán, az eseménysorozat másik főszervezője a Kultúrpalotát és a palota előtti teret emelte ki, hiszen a múlt évben is népszerű helyszínnek bizonyult. A programban szerepel a Lovasíjász című film bemutatója is. Az idei Vásárhelyi Forgatag díszvendége Kecskemét város lesz, Marosvásárhely testvértelepülése, ahonnan hatvanas létszámú küldöttség érkezik saját programmal.
A szervezők elmondták, igyekeznek bevinni a városba a rendezvényeket, így az új helyszínek között a volt református leányiskola (a Maros Művészegyüttes volt székháza) udvara is szerepel. A polgármesteri hivatallal ismét próbálnak megegyezni arról, hogy a vár, a vársétány, a Liget és a nyári színpad is a helyszínek között szerepelhessen.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!