
Fotó: FB
Gyógynövényeket mutatnak be, és az azokból készült különböző termékek előállításáról tartanak előadást pénteken a lókodi tájháznál a Civitas Alapítvány Erdélyi gyógynövénykert nevű projektje keretében.
2016. szeptember 07., 16:022016. szeptember 07., 16:02
Az ötlet négy évvel ezelőtt szültetett meg, és a Lókodi Ifjúsági Alapítvánnyal, a kolozsvári Civitas Alapítvánnyal, valamint a svájci Biodinamikus Mezőgazdaságért Egyesülettel közösen dolgozták ki a népszerű Székelygyümölcs projekt mintájára.
Az Erdélyi gyógynövénykert program első számú célja a vidéken élő hátrányos helyzetű személyek szociális integrációja. A jövő áprilisig tartó kezdeményezésen a gyógynövények gyűjtésével és feldolgozásával, illetve a tudás átadásával akarják segíteni a vidéki hátrányos helyzetű, többgyerekes, munkanélküli, beteg vagy idős személyeket. A projekt keretében Udvarhelyszéken és Kolozs megyében alakultak csoportok. Lókodon kompetenciaközpontot is kialakítottak, ahol a csoportok a növények gyűjtéséről és feldolgozásáról tanultak a romániai és svájci előadóktól. Ugyanott feldolgozásra alkalmas részleget, valamint egy gyógynövénykertet is létrehoztak.
A résztvevők szakmai találkozókon, képzéseken vettek részt, hogy a gyűjtésről és feldolgozásról szerzett tudással jövedelemkiegészítési lehetőségekhez jussanak. A kapott tudással saját gyógynövényalapú termékeiket készíthetik el és forgalmazhatják – mondta a tegnap tartott sajtótájékoztatón Bákai Magdolna, projektasszisztens. A résztvevők saját közösségeiknek is szerveztek találkozókat, hogy a szerzett ismereteket továbbítsák.
Az érdeklődők a pénteken tartott nyílt napon megtekinthetik közelebbről is a lókodi központot, valamint a növényismereteiket is bővíthetik a műhelygyakorla‑tokon. Reggel tíztől a szárítást és lepárlás folyamatát tekinthetik meg a Swedt házban, tizenegytől a patak mellett a gyógynövény alapú termékek készítését leshetik el, többek között rózsás-zsályás fűszersót, teakeverékeket, fűszerolajakat, tárkonyecetet is. A szabadidőközpont nagytermében délelőtt tíztől a résztvevők mutatják be a különböző fűszerek és gyógynövények sajátosságait és gyűjtését, tizenkettőtől pedig a levendulatermesztésről lesz szó – ismertette a programot Bákai Magdolna. A nyílt napon a projekten létrehozott gyógynövényes kertet is megtekinthetik, a kicsiket pedig a tájház filagóriájában kialakított gyereksarokba várják színes programokkal.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!