
Fotó: Barabás Ákos
Gyermekvédelmi ombudsmani hivatal alapítását javasolja Andreea Paul nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, törvénytervezete hamarosan a parlament elé kerül.
2016. március 10., 14:242016. március 10., 14:24
2016. március 10., 17:092016. március 10., 17:09
Ennek értemében a gyermekvédelmi ombudsman önálló ügyvitelű intézmény lenne, a „gyermekek ügyvédjét” a parlament nevezné ki hétéves mandátumra.
A gyermekvédelmi ombudsman feladata lenne egyebek mellett a kiskorúak jogainak népszerűsítése és védelme, illetve azok betartásának monitorozása. A legfontosabb megbízatása viszont azoknak az egyéni vagy csoportos panaszoknak a kivizsgálása lenne, amelyek során gyerekek vagy más személyek a kiskorúak jogainak a megsértését észlelik. Tanúkat kellene beidéznie, ki kellene hallgatnia az érintetteket, és hozzáférést kell majd biztosítani számára a szükséges dokumentumokhoz.
Mint a jogszabályjavaslat indoklásából is megtudhatjuk, Románia lakosságának ötödét (2010. július elsejei adat szerint 19,56 százalékot) gyerekek teszik ki. Ennek ellenére „láthatatlanok” a politikum számára. Pedig a gyerekek harmada szegénységben él, száz kiskorúból nyolc környezetét egyenesen a mélyszegénység jellemzi, 15 lejnél kevesebb jut számukra naponta. Az Eurostat adatai szerint eközben a romániai gyerekek 48,5 százaléka van kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának. A legsérülékenyebb helyzetben a vidéki környezetben élő és a roma gyerekek találhatóak.
Az első ország, amelyik létrehozta a gyermekvédelmi ombudsman intézményét, Norvégia volt 1981-ben, bár egy svédországi gyermekjogvédelmi szervezet erre már 1970-ben kísérletet tett. Európai szinten jelen pillanatban mintegy negyven hasonló intézmény működik.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!