
Képünk illusztráció
Három házkutatást tartott hétfőn Temes megyében a rendőrség a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) munkatársaival közösen egy gyermekpornográfiával, megfélemlítéssel és zsarolással foglalkozó bűnszervezet felszámolása céljából.
2017. május 22., 12:252017. május 22., 12:25
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint a házkutatások nyomán a rendőrök lefoglaltak egy hordozható számítógépet, egy táblagépet, egy mobiltelefont és több, informatikai adatok tárolására alkalmas hordozót. A gyanúsítottakat a DIICOT székhelyére kísérték kihallgatásra.
A kivizsgálások során kiderült, hogy 2015 októberében a csoport egyik tagja összebarátkozott a közösségi hálón egy 16 éves lánnyal, és egy alkalmazáson keresztül meztelen képeket küldtek egymásnak – írja a közlemény.
Később a csoport másik tagja kapcsolatba lépett a lánnyal, és megzsarolta, hogy amennyiben nem létesít nemi kapcsolatot a csoport harmadik tagjával, közzéteszi a fényképeket a közösségi hálón. Ezt követően a fotókat közzétették az interneten – írja a rendőrség.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
szóljon hozzá!