Hirdetés

Gyergyói panaszok az Emberi Jogok Európai Bíróságán

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Két olyan magyar vonatkozású ügyről számolt be egy keddi gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, amelyekben a panaszosok a Jogaink egyesület segítségével fordultak a közelmúltban az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

MTI

2016. augusztus 30., 16:122016. augusztus 30., 16:12

Árus Zsolt (képünkön jobbra) azért tett panaszt a strasbourgi bíróságnál, mert a román ügyészség és bíróság érdemi kivizsgálás nélkül utasította el egy panaszát. Árus 2015 májusában azokkal a Gyergyószentmiklóson, és az interneten terjesztett névtelen levelekkel kapcsolatban fordult az ügyészséghez, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) több tisztségviselőjét próbálták lejáratni. Panasza szerint a lejárató levelek olyan információkat is tartalmaztak, amelyeket csakis titkosszolgálati úton lehetett megszerezni. A panaszt mind az ügyészség, mind a bíróság érdemi kivizsgálás nélkül utasította el, ezért az elnök a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult.

A másik ügy, amely szintén Strasbourgban folytatódik, egy gyergyószentmiklósi kisvendéglő tulajdonosának az ügye, akit a fogyasztóvédelmi hatóság azért büntetett meg, mert a vendéglő elé kitett reklámtáblán csak magyarul írta ki a napi menü fogásait. A hatóság a büntetést azon jogszabályi cikkely alapján állította ki, amely a termékek feliratozására és nem a reklámozásra vonatkozik, ennek ellenére a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítési kérését mind a gyergyószentmiklósi bíróság, mind pedig a Hargita megyei törvényszék elutasította. A vendéglős panaszára a romániai diszkriminációellenes tanács is megvizsgálta az ügyet, mely úgy találta, hogy a kizárólag magyar nyelven történő reklámozás nem diszkriminatív. Árus Zsolt elmondta: mindkét ügy strasbourgi dossziéját az erdélyi Jogaink egyesület jogászai készítették el térítésmentesen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés