
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2007. február 05., 00:002007. február 05., 00:00
A magyarországi küldöttséggelérkezett Eörsi Mátyás, az OrszággyűlésIntegrációs Bizottságának elnöke,valamint Ara-Kovács Attila, az SZDSZ külügyiirodájának vezetője is.
Hatékonyabb támogatásrendszer
Többek közöttmegállapodtak arról, hogy Magyarországkiterjeszti az eMagyar programot annak érdekében, hogyaz erdélyi lakosság szélesebb rétegéhezjussanak el az internet nyújtotta lehetőségek. Amegállapodás értelmében 220-ra emelnéka jelenleg Erdélyben működő eMagyar pontok számát.Jelenleg 150 pont létezik, amelyek a kisebb magyar közösségeklakói számára is biztosítják azinternet-hozzáférést. Kóka ugyanakkorközös román–magyar tőkealap létrehozásánaktervét is ismertette. Elképzelése szerint a kétország gazdasági kapcsolatait segítenéelő a tízmilliárd forintos közös tőkealap,amelyet már korábban felajánlott a hazaigazdasági minisztériumnak. „Meggyőződésünk,hogy a sikertelenség, a múlt konfliktusaira valóvisszatekintés kultuszát a gyarapodásraösszpontosító együttműködésgyakorlatának kell felváltania” – magyaráztaa gazdasági miniszter. Kóka János a Krónikakérdésére válaszolva elmondta, a határontúli támogatások rendszerénekmegváltoztatása következtében a támogatásokösszege növekszik. Hozzáfűzte, a támogatásokpályázati úton való elosztása azösszegek hatékonyabb felhasználásátbiztosítja majd. A tárcavezető megerősítette,hogy Magyarország erőteljesen támogatja Romániainfrastruktúrájának uniós forrásokbóltörténő fejlesztését. „Magyarországaz elmúlt négy évben megdupláztaautópályái hosszát, ám ez afejlesztés csak akkor érvényesül igazán,ha az autópályák beilleszkednek a nemzetközikörforgásba. Egyaránt támogatjuk azészak-erdélyi és a dél-erdélyiautópálya, valamint a NagybányátÉszak-Magyarországgal összekötőgyorsforgalmi út megépítését” –szögezte le Kóka. Hozzáfűzte, a Szabad DemokratákSzövetsége szeretné lebontani azokat a gátakatis, amelyek a munkaerő szabad áramlásátakadályozzák. Nagy Zsolt közölte, az RMDSZképviselői kérték, hogy a magyar kormányvizsgálja ki a román–magyar határon történt,személy- és áru-ellenőrzésitúlkapásokról szóló híreket,amire Kóka János ígéretet is tett.
Nincs alternatíva a D. A. Koalícióra
Az SZDSZ vezetői találkoztakEmil Bockal, a Demokrata Párt (PD) elnökével. Amegbeszélésen a magyarországi politikusokkifejtették: a romániai liberális-demokratakoalícióra véleményük szerint nemlétezik alternatíva. A küldöttségtagjai szerint ennek feláldozása a PD részérőlegyet jelentene az eddigi román integrációseredmények elvesztésével. Nemrég EörsiMátyás úgy vélekedett: nem TraianBãsescunak, hanem Romániának árt az a harc,amit az államelnök Cãlin Popescu-Tãriceanu liberáliskormányfő ellen folytat. „Az SZDSZ-nek két partnerevan Romániában: az RMDSZ és a liberálispárt. A román belpolitikát kisebb távolságbólszemlélő politikusként úgy vélem, nagyonrosszul néz ki a világ előtt a románkormánykoalíció pártjai közöttdúló harc” – fejtette ki Eörsi.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.