
Fotó: magyarnapok.ro
Egyértelműen pozitív a vasárnap este véget ért Kolozsvári Magyar Napok (KMN) mérlege – nyilatkozta hétfőn a Krónikának Gergely Balázs főszervező. Úgy fogalmazott, a rendezvénysorozat azt hozta, amit elvártak, amire számítottak.
2017. augusztus 22., 10:302017. augusztus 22., 10:30
2017. augusztus 22., 12:552017. augusztus 22., 12:55
Rámutatott: a visszajelzések alapján, amelyek az elmúlt hét során eljutottak hozzájuk, az emberek nagyon jól érezték magukat. Hozzátette: negatív visszajelzést, bírálatot csak elvétve kaptak, ezzel együtt a konstruktív kritikai észrevételeket köszönik, és meg is fogadják a jobbító szándékú tanácsokat.
A konkrét számokról egyelőre becslésekbe sem akart bocsátkozni Gergely Balázs, azt viszont elmondta: a Farkas utca ránézésre is végig tele volt, a Sétatér pedig – mint új helyszín – beváltotta a reményeket, nem következett be az, amitől sokan tartottak, hogy a közönség ilyen szintű térbeli megosztása hátrányos lesz. A főszervező úgy tapasztalta:
A parkkal kapcsolatban több észrevételt is kaptak, így változásokat fognak eszközölni, de a zöldövezet minden bizonnyal jövő évben is a Kolozsvári Magyar Napok egyik helyszíne lesz.
Fotó: magyarnapok.ro
de tényleg csodálatos volt a közönség, mert sok ezren kitartottak, ott maradtak a Főtéren, a Budapesti Operettszínház művészei is le voltak nyűgözve, hogy ilyen körülmények között is állta a közönség a sarat a szó szoros értelmében” – összegzett Gergely Balázs.

Az erdélyi magyarok kötelességvállalását méltatta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárógálája előtt mondott ünnepi beszédében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!