Nincs egyszerű dolguk azoknak a polgároknak, akik környezettudatosan szabadulnának meg lejárt szavatosságú gyógyszereiktől.
2016. november 05., 16:062016. november 05., 16:06
Bár létezik törvény, amely az ilyen készítmények elfogadására kötelezi a gyógyszertárakat, máig nem dolgozták ki az alkalmazási módszertant, egyes előírások ráadásul ellentmondanak egymásnak, így számos patika a kockázatoktól tartva inkább visszautasítja a lakosok erre vonatkozó kérését. Székely Pál, a Hargita megyei gyógyszerészkamara alelnöke lapcsaládunknak elmondta: az átvételt sokan azért nem vállalják, mert a törvény szerint a gyógyszertárakban nem lehetnek olyan készítmények, amelyek származási helye nem igazolt, ilyen esetben a közegészségügyi hivatal meg is vonhatja a patikus engedélyét.
Problémát okoz az is, hogy senki nem akarja állni a megsemmisítés költségeit, ez kilogrammonként körülbelül 10 lej, becslések szerint pedig a lakosságnál rengeteg lejárt szavatosságú készítmény van. Székely Pál azt is elmondta: a gyógyszerészkamara többször felvetette, hogy tisztázni kellene az előírásokat, ehhez egységes megoldásra van szükség, hogy a megsemmisítés költsége ne terhelje aránytalanul az egyes patikákat. A Hargita megyei szakember úgy véli: az jelentene megoldást, ha lezárt dobozokat helyeznének el a gyógyszertárakban, amelyeket egy kijelölt intézmény kezelne, így a patikusoknak gyakorlatilag nem kellene foglalkozniuk az üggyel, és egységes költségvetési keretből oldanák meg a problémát.
Tar Gyöngyi, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a lejárt szavatosságú gyógyszerek nemcsak veszíthetnek hatásukból, de ártalmasak is lehetnek, például a krémben baktériumok szaporodhatnak el, a fertőzött szemcsepp pedig kötőhártya-gyulladást okozhat. Hozzátette: nincs szabályzat a patikák ellenőrzésére, valamint a lakossági bejelentés kezelésére vonatkozóan.
Tar Gyöngyi egyébként arra biztatja a lakosságot, hogy mindenki csak annyi készítményt szerezzen be, amennyire biztosan szüksége van. „Le kell mondani arról a berögződésről, hogy minden eshetőségre felkészülve gyógyszereket gyűjtünk a fiókban, hiszen már mindenhol vannak ügyeletes patikák” – mutatott rá. Székelyudvarhelyen korábban a kórház próbálkozott a probléma megoldásával, de törvényesen ez nem volt kivitelezhető, így lemondtak a projektről – tudtuk meg Lukács Antal igazgatótól. A törvény szerint egyébként akár ezerlejes bírságot is kaphat, aki a háztartási szeméttel együtt dobja ki a veszélyesnek számító hulladékot.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!