
Fotó: Mihály Csaba
Nem indul az udvarhelyi polgármester-választáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egy héttel ezelőtt bemutatott jelöltje, Zakariás Zoltán, ehelyett az alakulat Gálfi Árpádot, a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjét támogatja.
2016. április 19., 18:312016. április 19., 18:31
Az EMNP kedden bejelentette, közös tanácsosjelölt-listát állít a polgári párttal. Zakariás Zoltán, a néppárt alelnöke szerint országos politikai státusa is útjában állhatott annak, hogy eddig nem jött létre helyi összefogás az EMNP és az MPP között, éppen ezért döntött a visszalépés mellett.
Mint mondta, politikai tevékenységének egyik legfontosabb célja Udvarhely fejlődésének biztosítása és a helyi közösség érdekeinek képviselete, ezért is hozta meg döntését. Zakariás elmondta továbbá, a néppárt és az MPP helyi szervezetei megegyeztek az önkormányzati választásokon való közös indulásról, létrejött a választási koalíció, amely a keddi nap folyamán bejegyzésre került a megyei választási bizottságnál. „A két párt egyesítette erőit, és egy erős közös csapattal, illetve közös programmal beáll a közös jelölt, Gálfi Árpád mögé” – jelentette be Zakariás.
Gálfi Árpád megköszönte Zakariás Zoltán visszalépését, hiszen ezzel megteremtette a pártok közti összefogás lehetőségét. „Munkára vállalkoztam, amikor elvállaltam a jelöltséget, ehhez pedig jó munkatársakra, nem pedig hangzatos szavakra van szükség. Az összefogás biztosítani tudja Székelyudvarhely számára a változást. Programunk a biztonság, a rend és a fejlődés. Ennek megvalósításában számítunk a lakosság segítségére, támogatására” – fogalmazott Gálfi.
Hajdó Csaba, az EMNP udvarhelyi elnöke elmondta, hogy közös programot állítottak össze az MPP-vel, amelynek minden pontja megvalósítható, amennyiben a koalíció elnyeri a tanácsosi többséget és a polgármesteri tisztséget. Egyebek mellett szeretnék tehermentesíteni a városközpontot a vasúti sínek városi szakaszának felszámolásával, amelyek helyén kétsávos utat alakítanának ki. Szerintük a valós probléma nem a munkahelyek hiánya, hanem a jól fizető munkahelyek hiánya, éppen ezért egy informatikai profilú ipari park létrehozását tervezik. Egyebek mellett kialakítanának egy szociális szolgáltatásokkal és családmegsegítéssel foglalkozó központot is a Budvár utca környékén.
Mint ismeretes, Székelyudvarhelyen eddig Arros Orsolya (RMDSZ), Gálfi Árpád és a független Lukács László jelentkezett be a polgármesteri székért, a jelenlegi polgármester, Bunta Levente pedig azt mondta, 60–70 százalék, hogy indulni fog.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!