
Az új tanévtől kísérleti jelleggel az ország ötven iskolájában módosítják a tej-kifli programot, az oktatási minisztérium tervei szerint a projektben részt vevő tanintézetekben minden gyerek naponta hét lej értékben meleg ebédet vagy élelmiszercsomagot kap.
2016. szeptember 01., 12:222016. szeptember 01., 12:22
Király András oktatási államtitkár a Krónikának elmondta, hogy a kísérleti programra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet elkészült, ám az elfogadásával meg kell várni a parlamenti ülésszak kezdetét, azaz szeptember 1-jét. Jövő héten erre sor kerül, és tanévkezdésig beindulhat a program a kiválasztott iskolákban.
Megérett az idő a módosításra
A szakpolitikus kifejtette, hogy a 2003-ban beindított kifli-tej programra akkor nagy szükség volt, ám most már megérett az idő a módosításra. „Tizenhárom évvel ezelőtt jó ötlet volt az ingyentízórai, de most már valamilyen más megoldást kell találni a diákok étkeztetésére” – jelentette ki Király András. Úgy vélte, mindenképp szükség van arra, hogy a gyakorlatban kipróbálják, miként is működik az elképzelés, mielőtt az egész országra kiterjesztenék azt. Rámutatott, a politikusok már hosszú ideje szorgalmazzák a program módosítását, és várhatóan a parlamentben sok vita lesz például arról, hogy mekkora összeget fordítsanak az ételre, ezért jó, ha a minisztérium be tud majd számolni a kísérleti program eredményeiről. Az államtitkár azt reméli, hogy a parlamenti választások után nem merül feledésbe a projekt, és ha működőképesnek bizonyul, a következő tanévtől az egész országra kiterjesztik azt.
Király András szerint a minisztérium úgy válogatta össze a kísérleti projektben részt vevő tanintézeteket, hogy minden tájegység, mindenféle iskola szerepeljen az ötvenes listán, így egyaránt vannak városi és vidéki tanintézetek, elszigetelt kis iskolák. A tervek szerint a szükséges összeget az oktatási minisztérium utalja majd át a központi költségvetésből a részt vevő önkormányzatoknak, akik helyben döntik majd el, hogy meleg ebédet biztosítanak a diákoknak, vagy ha erre nincs lehetőség – mert például nincs étkezde –, akkor élelmiszercsomagot osztanak, és az mit tartalmaz majd.
Örülnek a lehetőségnek
Kovászna megyében Gelence az első kísérleti központ, számolt be Kiss Imre főtanfelügyelő, aki szerint a program keretében a gelencei és a községhez tartozó haralyi általános iskola diákjai és óvodásai, összesen 576 gyerek kap majd napi 7 lej értékben élelmet. Cseh József, a felsőháromszéki nagyközség polgármestere a Krónikának elmondta, hogy ugyan hivatalosan még nem értesítették őket a részvételükről, de tudnak arról, hogy a település benne van a kísérleti programban, és egyeztetett is már erről az iskolaigazgatóval. Kifejtette, örülnek, hogy a tej-kiflinél több és jobb minőségű ételt kapnak a gyerekek.
Az elöljáró hangsúlyozta, a kivitelezés részleteit még nem tudják, de megoldják, hogy működhessen az elképzelés. „Ha kell, biztosítjuk a meleg ebédet a gyerekeknek, ugyanis az óvodában megvan a lehetőség az étkeztetésre, de az iskolában is működtetünk napközit, így ott is találunk megoldást arra, hogy a meleg ételt elfogyaszthassák” – vázolta a lehetőségeket Cseh József. Az elöljáró szerint a részletekre a következő napokban derül majd fény, miután a kormány hivatalosan is elfogadja a rendeletet.
Többször próbálkoztak
Az elmúlt években a különböző kormányok már több ízben nekifutottak a tej-kifli program módosításának, ám végül minden maradt a régiben. Három évvel ezelőtt például Victor Ponta akkori miniszterelnök felvetette, hogy a tej-kiflire kiutalt pénzt a kötelező órák utáni délutáni foglalkozásokra kellene költeni, mivel nincs nagy szükség az ingyentízóraira, „egyre több gyereknek tudnak enni adni a szülei”. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, még mindig nagyon sok kisdiák szorul rá az állami költségvetésből támogatott tízóraira, igaz, sok diák már unja a naponta ismétlődő kiflit, tejet, a gyerekek egy része eldobja azt, tehát pazarlás is folyik.
Sepsiszentgyörgyi pedagógusok korábban lapunknak úgy nyilatkoztak, bár a többségnek csomagolnak otthonról tízórait, a gyerekek számítanak a tej-kiflire, délutánig rendszeresen el is fogy. A roma gyerekek oktatását ellátó sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Iskolában hatalmas segítséget jelent az állami tízórai, a gyerekek többsége ugyanis nem reggelizik, nem is csomagolnak nekik ételt otthonról, ezért nagyon várják, hogy megkapják a kiflit, tejet.
A szülők véleménye megoszlik a kormányprogram hasznáról, többségük jobbnak tartaná a meleg ételt a kifli helyett. Változtatásra vágynak a diákok is, a sepsiszentgyörgyi Zsófi lapunknak elmondta, nem bánná, ha változtatnának a jelenlegi tízórain, mivel már unja a sok kiflit, az sokszor íztelen, száraz, azonban ha éhes, megeszi.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!