
Fotó: Csibi Márti
Tisztázódhat Gyergyószentmiklós, valamint Hargita megye határának helyzete az immár 2009 óta tartó pereskedésben. A székelyföldi érdekek képviselői sokat várnak a legközelebbi, május 19-i tárgyalástól.
2016. április 20., 15:162016. április 20., 15:16
„Hosszas procedúra után úgy néz ki, hamarosan fordulóponthoz ér a határkérdés” – jelentette ki a Hargita és a szomszédos Neamţ megye közötti határvonalról évek óta folyó vitáról Nagy Zoltán, a polgármesteri teendőkkel megbízott gyergyószentmiklósi alpolgármester.
Az elöljáró az előzményeket ismertetve elmondta, hogy a gyergyószentmiklósi önkormányzat immár 2009 óta pereskedik az ügyben, a Békás város és Neamţ megye önkormányzata ellen indított perben pedig a Hargita megyei önkormányzat is partnere, hiszen a két település közötti határ egyben megyehatár is. A Hargita Megyei Tanács ezt megelőzően 2009-ben két alkalommal is kérte a szomszédos megye prefektusától, hogy alakítsanak közös bizottságot a határvita rendezése érdekében, a moldvai megye kormánybiztosa azonban nem volt hajlandó teljesíteni a kérést, így a székelyföldi önkormányzatok az igazságszolgáltatáshoz fordultak. A per helyszíne, illetve a bíró személye számos alkalommal változott.
„A neamţiak szerint ugyanis a gyilkostói részen hozzánk tartozik az a terület, amelyet az országút bal oldalán, a 28-as kilométerkőnél a Kupás-patak határol, jobb oldalt pedig a Napsugár villa, de a Postafal már nem. Szintén a magukénak tartják a Békás-szorost, az alagutat, és hallani sem akarnak arról, hogy a város és Hargita megye határa a műút 32-es kilométerénél lenne, ahol egyébként a Határ nevű vendéglátó is áll” – mondta Nagy.
Mint mondta, ezzel szemben viszont a hargitaiak azt állítják, hogy a határ meghúzása 1968-ban, a megyésítéskor történt, és az ma is érvényes. A neamţiak viszont két aktára hivatkoznak, amelyek más helyen húzzák meg a határt az 1968-as állapothoz képest. Egy 1979-ben, az akkori vezetőség által elfogadott felmérésre, illetve az 1998-as határkő-kihelyezési munkálatok aláírására hivatkoznak a gyergyói városvezetés által. „Mi azt állítjuk, hogy a határ ma is ott van, ahová a megyésítéskor került. Annak változtatása ugyanis törvénymódosítást és lakossági konzultációt, népszavazást igényelt volna, ami nem történt meg. Tehát semmilyen más akta nem szolgálhat bizonyítékként” – szögezte le Nagy Zoltán.
Az elöljáró emlékeztetett, hogy a per tárgyalása Gyergyószentmiklóson kezdődött, majd a neamţiak kérték áthelyezését, így 2013-ban a Prahova megyei törvényszékre került az ügy. Bár számos tárgyalás volt, szinte minden esetben új bírót kellett kinevezni, ugyanis a korábbi, miután átvette a dokumentációt rendszeresen visszalépett. Tavaly hat, idén három tárgyalás volt.
„A legutóbbi tárgyalást azért tartom mérföldkőnek, mert már második alkalommal ugyanaz a bíró jelent meg, és elrendelte egy szakértői véleményezés készítését, az 1968-tól mostanig történteket vizsgálnák ki szakemberek. Ugyanakkor a május 19-i tárgyalásra azon személyek egyikét is beidézte, aki 1998-ban Gyergyószentmiklós önkormányzatának képviseletében aláírta a bornázási aktát” – mesélte az elöljáró. Elmondta, ezt a személyt most idézik be először, de Nagy Zoltán szerint a szakértői kivizsgálás is reményre ad okot, hogy végre sikerül rendezni az évek óta tartó határvitát.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!