Folytatják a diákok támogatását

Bővítenék idén az eMagyar pontok erdélyi hálózatát „Az Iskola Alapítványon keresztül lebonyolított Szülőföldön magyarul támogatási program nem szűnik meg a magyarországi támogatási rendszer tervezett átalakításával” – jelentette ki kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke.

Gazda Árpád

2006. augusztus 15., 00:002006. augusztus 15., 00:00

Közölte, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök határozott ígéretet tett a folytatásra; a támogatások folyósítására a kedvezménytörvény is kötelezi a magyar kormányt. Kelemen Hunor hozzáfűzte, a támogatás Erdély-szinten évi 10–11 millió eurót jelent. Az Iskola Alapítvány elnöke szerint a 2005–2006-os tanévre meghirdetett nevelési-oktatási támogatásra beérkezett igénylések közül mintegy 130 ezret fogadtak el. Az alapítvány az igénylők egyharmadához már eljuttatta a gyermekenként 20 ezer forintnyi támogatást, összesen több mint 12 millió erős lej értékben. Az egyetemistáknak szánt hallgatói támogatást több mint ötezer személynek ítélték oda, 253 diáknak pedig már folyósították a 2800 forintnak megfelelő összeget. Kelemen Hunor felhívta a figyelmet, hogy az előző évhez képest változott a támogatás összege. A forintban megítélt összeget ugyanis euróra váltva utalják Budapestről Romániába, itt pedig lejre átváltva juttatják el az arra jogosultaknak.
Az Iskola Alapítvány szociálisösztöndíj-pályázatának keretében a felsőoktatásban tanulók számára 285 ösztöndíjat hirdettek meg, amelyekre 526 pályázat érkezett.
Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter a tájékoztatón közölte: több mint hatvan központtal bővítenék idén az eMagyar pontok hálózatát, illetve regionális hálók létrehozását tervezik a Hargita Háló és a Bihar Háló mintájára. Hozzáfűzte, ideje, hogy önfenntartóvá váljanak az eMagyar pontok, amelyek az egyes magyarlakta régiók közötti kapcsolódási pontokat is jelentik.
„Az eMagyar pontok révén eddig mintegy 350 ezer erdélyi magyar kapcsolódhatott be az internetes kommunikációba, és megvalósult a Kárpát-medencében élő magyarok közötti információcsere. Az újonnan létrehozott honlapok pedig azt teszik lehetővé, hogy a világ minden táján naprakész információkat lehessen olvasni Erdélyről” – számolt be az elmúlt évek eredményeiről Nagy Zsolt. Az eMagyar-pontokat a Szülőföldön az információs társadalomba program keretében hozták létre az utóbbi három évben, összesen 89 településen. A magyarországi informatikai és hírközlési minisztérium, illetve az RMDSZ által kezdeményezett program hazai lebonyolítója a Progress alapítvány. A projekt célja az Erdélyi Közös Könyvtárkatalógus létrehozása, illetve az, hogy az erdélyi magyar lakosság minél nagyobb számban hozzáférhessen a világhálón található információkhoz. Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek