2011. december 06., 08:272011. december 06., 08:27
Bodor elmondta: tegnap a Kolozs megyei tanintézeteket – a válaszúti Mezőségi Szórványkollégiumot, a szamosújvári Mezőségi Téka Szórványkollégiumot, valamint a dési Bonaventura Szórványkollégiumot – keresték fel, a hét folyamán a Szeben, Hunyad, Fehér, Brassó és Maros megyei szórványtelepülésekre is eljuttatják a könyveket. Többek közt felkeresik a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontot, illetve a petrozsényi, marosfürtösi, segesvári és kőhalmi kollégiumokat is. A könyvcsomag elsősorban szépirodalmi műveket, valamint gyerek- és ifjúsági kiadványokat tartalmaz, ugyanakkor tudományos jellegű köteteket is szétosztanak, kizárólag erdélyi magyar szerzők tollából.
A mostani akció része az RMDSZ és a Communitas Alapítvány 2003-ban indított könyvtámogatási programjának. A tervek szerint a közeljövőben kibővítik a programot, melynek keretében a szórványtelepüléseken található magyar házakat látnák el könyvekkel.
| Megújult az RMDSZ honlapja: a korszerűsített portál mostantól jobban átlátható struktúrával rendelkezik, a jövőben a legtöbb információt itt hozzák nyilvánosságra – jelentette be tegnap Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Az oldalon multimédiás tartalom is megjelenik ezentúl, videókat, fényképeket és hanganyagot is feltöltenek. Hozzáfűzte, a honlapon a legtöbb szövetségi politikus személyes profiloldallal rendelkezik majd, ugyanakkor a portálon közzétett tartalmakat bárki kommentálhatja a Facebook közösségi portálon létrehozott fiókjának felhasználásával. Kovács elmondta: azért választották ezt a megoldást, mert nem akarnak teret adni a névtelen gyalázkodásoknak: mindenki elmondhatja a véleményét, ha arccal és névvel vállalja azt. |
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.