
Illusztráció
Földcsuszamlástól tartanak a Brassó Bolgárszeg negyedében élők, elmondásuk szerint ugyanis egy beruházó több tömbház építését tervezi a környéken, emiatt pedig ki fogják vágni a Cenken elterülő erdő egy részét.
2017. november 15., 13:012017. november 15., 13:01
A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a helyszínen a napokban függesztettek ki több táblát, amelyeken a hamarosan elkezdődő befektetésről értesítik a lakókat. Az egyik helybéli arról számolt be, hogy a táblákat valamikor október végén helyezhették ki jellemzően olyan területeken, ahol kevesen járnak.
Az értesítés szerint a lakók november 26-áig fogalmazhatnak meg észrevételeket a projekt kapcsán, amelynek keretében kilenc – alagsorral, földszinttel, két-két emelettel és manzárddal rendelkező – társasházat építenek.
A polgármesteri hivatal arról tájékoztatta a Mediafaxot, hogy a beruházó városrendezési bizonylatokat igényelt a hivataltól, mivel azonban speciális, „sérülékeny” helyszínről van szó, a brassói főépítész elrendelte, hogy előbb szervezzenek közvitát a beruházásról. Ezt követően állíthatja ki a befektető az úgynevezett területi városrendezési tervet (Planul Urbanistic Zonal – PUZ), majd a városháza újabb közvitát tart.
Sorin Toarcea városházi szóvivő rámutatott: hosszadalmas eljárásról van szó, a beruházó ráadásul még nem is nyújtotta be az összes kért dokumentumot, így nem tudják elindítani a közvitát. A beruházó képviselői egyelőre nem kívántak nyilatkozni az ügyben a Mediafaxnak.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!