2011. március 16., 08:132011. március 16., 08:13
Akárcsak a korábbi években, a megemlékezőünnepséget kilenc ifjúsági szervezet közösen szervezte, a rendezvény keretében Petőfi Sándor és Bem József tiszteletére állított emléktáblát is megkoszorúzták. Az ifjúsági szervezetek nevében Dénes Hunor beszélt, aki közölte: valamennyi fiatal egyetért abban, hogy szükség van az autonómiára, önálló magyar állami egyetemre és az erdélyi magyarok fölvilágosítására a soron következő népszámlálást megelőzően.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul beszédében a magyar és a román állam kedvezően alakuló viszonyát emelte ki. „Magyarország európai uniós elnöksége évében számos közös érdekű projektet, közös nemzetközi, diplomáciai, gazdaság- és energiapolitikai és infrastrukturális, regionális fejlesztési cselekvési irányt tudunk beazonosítani. Ma közel jutottunk az 1848–
1849-ben megpróbált, Kossuth és Bălcescu által eltervezett közeledés tényleges megvalósításához”– fogalmazott a diplomata. A kolozsvári magyarokat a rendezvényen Florin Stamatian prefektus és Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere is köszöntötte.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!