Hirdetés

Fizettetne a köztévé: pereskedésbe torkollhat a cégeknek szánt felszólítás

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Többéves pereskedést is eredményezhet az a paradox helyzet, miszerint a román közszolgálati televízió (TVR) fizetési értesítésben szólít fel egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező személyeket arra, hogy több évre visszamenőleg fizessék ki a tévéilletéket akkor is, ha ezt magánszemélyként már megtették, illetve ha gazdasági tevékenységükhöz nem veszik igénybe a társaság szolgáltatásait, sőt tévékészülékkel sem rendelkeznek.

Veres Réka

2016. április 29., 19:082016. április 29., 19:08

A jelenségről egy székelyudvarhelyi olvasónk számolt be, akinek PFA-ja után négy évre visszamenőleg kellene lerónia az illetéket, ami összesen 144 lejt jelent, holott nem rendelkezik televízióval, magánszemélyként pedig éppen ezért kérte a kifizetési kötelezettség visszavonását. A vonatkozó 1994/41-es számú törvény értelmében a tévéilletéket minden jogi és magánszemélynek ki kell fizetnie, a díjat belefoglalják a villanyszámlába.

A magánszemélyeknek felszámolt díjszabás havi 4 lej, cégek esetében 4 és 50 lej között változik. Az illeték kifizetése alól azonban mentesül az a lakos, aki saját felelősségre kitölt egy űrlapot arról, hogy nem rendelkezik tévékészülékkel, illetve az a jogi személy, amely bizonyítja, hogy nem veszi igénybe a TVR szolgáltatásait. Az alkotmánybíróság 2013-ban mondta ki, hogy az illeték kifizetésére csak a szolgáltatásban ténylegesen részesülők kötelezhetők.

Olvasónk arról számolt be: egyéni vállalkozóként nincs is külön szerződése az áramszolgáltatóval, és noha televízióval sem rendelkezik, a TVR marosvásárhelyi területi stúdiója által postázott levélben az 1994/41-es számú jogszabályra hivatkozva kérik az összeg kifizetését. Ennek nyomán Monica Rust, a felszólításban feltüntetett illetékes személyt hívta fel telefonon, aki közölte: a PFA indításakor tudomásul kellett vennie kötelezettségeit, emellett pedig állítása szerint az alkotmány is kötelezi őt az illeték kifizetésére. Olvasónk úgy döntött: nem fizeti ki a kért összeget, hiszen felháborítónak tartja, hogy gyakorlatilag kétszer akarják behajtani rajta ugyanazt a díjat. Monica Rust mi is megpróbáltuk elérni, de sem telefonon, sem e-mailben nem válaszolt.

Marosi György székelyudvarhelyi ügyvéd kifejtette: az értesítés egyrészt nem törvénybe ütköző, de nem kötelezhető ezzel senki a feltüntetett összeg kifizetésére. „Amennyiben a TVR tovább akarja vinni az ügyet, be kell perelnie az illetéket ki nem fizető személyt. Az érintettnek joga van egy illetéket ki nem fizetni, a hitelezőnek pedig joga van további lépéseket tenni” – fogalmazott a szakember. Marosi szerint a helyzet azért is bonyolult, mert az elmúlt években többször is módosították a tévé- és rádióilletékekre vonatkozó jogszabályt. Ügyvédi irodájához egyébként már többször fordultak vállalkozók hasonló problémával, eszerint immár rendszeressé vált, hogy a TVR a szolgáltatásait nem használó cégektől akar pénzt behajtani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés