
Fotó: Gecse Noémi
Az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretek betartását, alkotmányba foglalását követelték a Magyar Polgári Párt felhívására szombaton összegyűlt tüntetők a csíkszeredai Szabadság téren. Biró Zsolt MPP-elnök szerint mintegy kétezer ember vett részt a demonstráción.
2015. november 28., 19:172015. november 28., 19:17
2015. november 28., 22:282015. november 28., 22:28
„Emlékeznünk kell a be nem tartott ígéretekre\" – hangzott el a Szabadság téren feállított színpadon, utalva a 1918. december elsején kihirdetett gyulafehérvári nyilatkozatra. A Maros Művészegyüttes előadása közben ismertették a közel százéves nyilatkozat cikkelyeit.
„Figyelemfelkeltő és figyelmeztető a mai tiltakozás, amely a közös ügy, az erdélyi magyar közösség egyöntetű óhajának kifejezése\" – mutatott rá felszólalásában Nagy Benedek történész.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédében rámutatott, sok dolgot kimondhat az erdélyi magyarság, viszont a kinyilatkoztatástól hosszú út vezet a szabadságig.
A pártelnök kitért a csíki települések Községháza feliratai miatti jogi eljárásokra, illetve utalt a gyergyószentmiklósi, valamint a csíkszeredai polgármester politikai meghurcoltatására is.
Beszédét követően Biró felolvasta pártja – a román kormánynak és Dacian Cioloș miniszterelnöknek címzett – ötpontos petícióját, amelyben a román közösség ígéreteire hivatkozva az erdélyi magyarságot megillető jogokat kéri számon. A dokumentum tartalmát román és angol nyelven is hallhatták az egybegyűltek.
„Többen is eljöhettek volna. Sokan, akiknek itt kellett volna lenniük, nem jelentek meg. Reméljük, hogy lesz eredménye a tüntetésnek\" – állapította meg érdeklődésünkre a demonstráción részt vevő dánfavi Ambrus Mátyás Mária. Tudósítóink szerint egyébként az RMDSZ részéről csak Korodi Attila parlamenti képviselő volt jelen.
A demonstrációt követően a Sapientia egyetemen tartott sajtótájékoztatón Biró Zsolt elmondta, ennél több emberre nem számítottak, hiszen adventi időszak van: „Mi 1500–2000 embert vártunk, azt gondolom, ezt a számot túl is teljesítettük.\" Hozzátette, sikeres akciónak tekinti a megmozdulást, és véleménye szerint az MPP bebizonyította, hogy „erős, életképes politikai alakulat”.
A román nemzeti ünnepen arra a gyulafehérvári nagygyűlésre emlékeznek, amelyiken az erdélyi, bánsági és magyarországi románok – önrendelkezési jogukra hivatkozva – az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!