
Fotó: Barabás Ákos
Beltéri korszerűsítésre, a tetőszerkezet megerősítésére, illetve a kollégiumi bútorzat megújítására fordítja a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, a Tamási Áron Gimnázium és a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium a magyar kormánytól kapott, jövő évre ígért támogatást – tudtuk meg a tanintézetek vezetőitől.
Tőkés Zsolt, a református kollégium igazgatója rámutatott: eddig sikerült felújítaniuk az iskola külső részeit, a falakat, a homlokzatot és a tetőt, a beruházást pedig belső korszerűsítéssel folytatnák, ha lesz rá anyagi keret. A 20 millió forintos finanszírozásból a belső udvart is átalakítják, ezt a projektet már el is kezdték, az arra nyíló ablakokat ugyanis újakra cserélték, hamarosan pedig gránitkővel rakják ki a járófelületet. A tervek között szerepel, hogy előadóteremmé alakítják a régi kazánházat, az elavult számítógépek helyett pedig újakat vásárolnak. Tőkés Zsolt azt is elmondta: szükségük lenne új tanteremre is, de ennek megépítése már komolyabb összeget feltételez. „A pénzből legalább a tervek elkészítését tudjuk finanszírozni. Most még szűkösen elférünk, de két év múlva mindenképp szükség lesz az új teremre” – magyarázta az igazgató.
Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy mire költik a magyar kormány 50 millió forintos támogatását, mert konzultálnia kell a tulajdonos római katolikus egyház képviselőivel és a polgármesteri hivatallal. Laczkó ugyanakkor prioritásnak tartja a főépület tetőszerkezetének feljavítását, amelynek eddig csak egy részével készültek el. A nyílászárók cseréje is fontos, hiszen a jelenlegiek több mint százévesek, és nem szigetelnek megfelelően. Újításra szorul továbbá a fűtésrendszer, illetve az 5–8. osztályos diákok által használt épület tetőszerkezete is. „A felajánlott összeg kiváló kezdet. Jó irányba indultak el a dolgok, és reménykedünk, hogy ez továbbra is így marad” – fogalmazott a tanintézet vezetője.
Tamás Levente, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója arról számolt be: a finanszírozásból a több mint száz gyermeket befogadó bentlakás bútorzatát cserélik ki. A tanintézet vezetője rámutatott: a berendezés már jócskán elavult, időszerű, hogy újakat vásároljanak. A csíkszeredai iskola 10 és 20 millió forint közötti támogatásban részesül.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára június végén jelentette be, hogy a magyar kormány három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá, a finanszírozást jövő évben biztosítja az Orbán-kabinet.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!