Hirdetés

Felújítják az iskolákat a magyar kormánytámogatásból

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Beltéri korszerűsítésre, a tetőszerkezet megerősítésére, illetve a kollégiumi bútorzat megújítására fordítja a szé­kelyudvarhelyi Bacz­ka­madarasi Kis Gergely Református Kollégium, a Tamási Áron Gimnázium és a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium a magyar kormánytól kapott, jövő évre ígért támogatást – tudtuk meg a tanintézetek vezetőitől.

Fülöp-Székely Botond

Molnár Rajmond

2016. július 09., 15:472016. július 09., 15:47

Tőkés Zsolt, a református kollégium igazgatója rámutatott: eddig sikerült felújítaniuk az iskola külső részeit, a falakat, a homlokzatot és a tetőt, a beruházást pedig belső korszerűsítéssel folytatnák, ha lesz rá anyagi keret. A 20 millió forintos finanszírozásból a belső udvart is átalakítják, ezt a projektet már el is kezdték, az arra nyíló ablakokat ugyanis újakra cserélték, hamarosan pedig gránitkővel rakják ki a járófelületet. A tervek között szerepel, hogy előadóteremmé alakítják a régi kazánházat, az elavult számítógépek helyett pedig újakat vásárolnak. Tőkés Zsolt azt is elmondta: szükségük lenne új tanteremre is, de ennek megépítése már komolyabb összeget feltételez. „A pénzből legalább a tervek elkészítését tudjuk finanszírozni. Most még szűkösen elférünk, de két év múlva mindenképp szükség lesz az új teremre” – magyarázta az igazgató.

Laczkó György, a székely­udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy mire költik a magyar kormány 50 millió forintos támogatását, mert konzultálnia kell a tulajdonos római katolikus egyház képviselőivel és a polgármesteri hivatallal. Laczkó ugyanakkor prioritásnak tartja a főépület tetőszerkezetének feljavítását, amelynek eddig csak egy részével készültek el. A nyílászárók cseréje is fontos, hiszen a jelenlegiek több mint százévesek, és nem szigetelnek megfelelően. Újításra szorul továbbá a fűtésrendszer, illetve az 5–8. osztályos diákok által használt épület tetőszerkezete is. „A felajánlott összeg kiváló kezdet. Jó irányba indultak el a dolgok, és reménykedünk, hogy ez továbbra is így marad” – fogalmazott a tanintézet vezetője.

Tamás Levente, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója arról számolt be: a finanszírozásból a több mint száz gyermeket befogadó bentlakás bútorzatát cserélik ki. A tanintézet vezetője rámutatott: a berendezés már jócskán elavult, időszerű, hogy újakat vásároljanak. A csíkszeredai iskola 10 és 20 millió forint közötti támogatásban részesül.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára június végén jelentette be, hogy a magyar kormány három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá, a finanszírozást jövő évben biztosítja az Orbán-kabinet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés