Kidőlt a Kissomlyó-hegy nyugati oldalán lévő Jézus-hágó keresztút hetedik stációját jelző kőkereszt. Urbán Eriktől, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójától megtudtuk, a pénteki keresztúti ájtatosság alatt még a helyén volt a hetedik kőkereszt, nekik szombaton jelezték a problémát.
2016. március 30., 12:422016. március 30., 12:42
Érdeklődésünkre kifejtette, nem történt rongálás, a mintegy kilencven éve állított stáció a megromlott állapota miatt csúszhatott le. Tervezik a teljes keresztút felújítását, hiszen a stációk az évek alatt eléggé tönkrementek, több esetében is fennáll, hogy a szombaton kidőlthöz hasonló sorsra jusson – közölte a ferences szerzetes.
A hetedik stáció a szenvedéstörténet azon jelenetét eleveníti fel, amikor Jézus másodszor esik el a kereszttel. A kőkereszteken valóban látszik az évtizedek nyoma. A meredek ösvényen felállított állomások némelyikéről még mindig hiányoznak a három éve ellopott réz domborművek. Mint ismeretes, 2013-ban hét réz domborművet feszítettek le a stációkról, a tettesek a márvány domborművekhez nem nyúltak.
Amúgy nem az volt az első eset, hogy kárt tettek a fenyőerdő közötti csapáson, egészen a hegy csúcsán emelt Salvator-kápolnáig tartó kálvária állomásaiban. 2012 őszén ugyanis a stációk köré egyfajta kerítésként emelt fémrudakat távolították el. A csíksomlyói kálvária első írásos említése 1834-ből származik. A régi fakeresztek helyére 1868 után kőkereszteket állítottak, de azokból ma már csak néhány látható. „A régi, rendszertelenül elhelyezett kőkereszteket az 1800-as években állították. Az új stációs kereszteket 1926 és 1937 között Kovács István csíkzsögödi kőfaragó készítette a Miklós József által írt Csíki Lexikon szerint.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!