
Uniós forrásokból restaurálnák a Kolozsvár egyik fő látványosságának számító Szent Mihály-templomot. A pályázatot augusztus végén nyújtják be az illetékes hatóságokhoz.
2016. augusztus 06., 09:142016. augusztus 06., 09:14
Uniós forrásokból tervezik felújítani Kolozsvár egyik fő látványosságát, a főtéri Szent Mihály-templomot. Gondot okoz azonban, hogy a hazai törvényi előírások miatt a műemlék épület restaurálásához szükséges 8–10 millió eurónak csupán a felét tudják lehívni az EU-s alapokból – közölte a Krónikával Kovács Sándor főesperes, kanonok, a Szent Mihály-plébánia vezetője.
Az egyházi elöljáró elmondta: másfél-két éve határozták el, hogy felújítják a római katolikus templomot. Mivel komoly restaurálást szerettek volna, először Mezős Tamással, a budapesti műszaki egyetem professzorával beszéltek, aki nekilátott a munkának. Ő azonban nem romániai, ezért sok nehézségbe ütköztek, hosszú bürokratikus eljárás kellett volna ahhoz, hogy a hatóságok elfogadják a magyarországi szakember terveit. Ezért a főesperes úgy döntött, nem küzdenek tovább a bürokráciával és a kolozsvári Maksay Ádám műépítészt kérte fel a munkára.
„Már korábban ismertem, és nagyon tiszteltem a munkáját, hozzáállását, hiszen amit mond, úgy is tesz. Amikor felkértem, megtiszteltetésnek vette, hogy ő foglalkozhat a Szent Mihály-templommal, igaz, megjegyezte: számítani kell arra, hogy sok irigyünk lesz. Azt válaszoltam: nem számít, ezt le lehet győzni, hiszen az a fontos, hogy a templom restaurálása jó irányba haladjon\" – emlékezett vissza a kezdeti időszakra a főesperes. Hozzáfűzte, akiket Maksay Ádám munkatársként kiválasztott a feladatra, kivétel nélkül kiváló szakemberek.
Zajlik a régészeti feltárás
A római katolikus templomban jelenleg régészeti feltárás zajlik, a régészek hétvégéig befejezik a munkát, és közzéteszik az eredményeket összegző írásos beszámolót. A szakemberek négy helyen végeztek ásatásokat a műemlék épületben. Kovács Sándor arra is kitért, hogy bár a templom történetét megírták, az korántsem teljes, így a régészeti feltárás új információkkal szolgálhat. Például még mindig vita folyik arról, hogy hol volt az első templom a mai műemlék helyén.
Bonyolult procedúrák
Kovács Sándor szerint uniós forrásokból szeretnék finanszírozni a műemlék templom felújítását, azonban gondot jelent, hogy a romániai törvények szerint legfeljebb ötmillió euró uniós támogatást kaphatnak a célra. „Ötmillió euró kevés ehhez a templomhoz, a szakemberek szerint a teljes restauráláshoz 8–10 millió euróra lenne szükség\" – magyarázta a főesperes. Az istenháza jelenlegi állapotáról elmondta: a Maksay Ádámék által végzett felmérések azt mutatják, hogy gondok vannak például az oszlopokkal, amelyek elcsúsztak vagy elferdültek. De a mennyezet és a tetőtér is javításra szorul. „Egy A kategóriába sorolt műemlék templom restaurálását nem egyszerű véghezvinni\" – magyarázta.
Felvetésünkre, hogy tervezték-e, hogy esetleg magyarországi alapoktól is kérnek támogatást, elmondta: nagyon ravaszul fogalmazták meg a hazai törvényeket, azok ugyanis előírják, hogy ha nyernek az uniós pályázaton, akkor más forrásokból, alapítványoktól nem kérhetnek támogatást. Sőt ha elfogy az uniós pénz, nem folytathatják azonnal a restaurálást. Legalább három évet kell várniuk, amíg más forrásokat felhasználva folytathatják a munkálatokat, ellenkező esetben vissza kell fizetniük az EU-s támogatást.
A főesperes elmondta: augusztus 25-én nyújtják be az uniós pályázatot, a tervek szerint a templom belsejét 2018-ban kezdenék el restaurálni, és 2020-ig szeretnék befejezni a munkát. „Azt mondták a szakemberek, hogy 2020 karácsonyán meg lehetne tartani a belül teljesen felújított templom megáldását. Ezért az első ötmillió euróból a legsürgősebb, legfontosabb munkálatokat végezzük el\" – részletezte Kovács Sándor. Elmondta, abban bíznak, hogy a közbeszerzési eljárás zökkenőmentes lesz, és nem veszítenek időt azzal, hogy a versenytárgyalás vesztesei megóvják a döntést.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!