Hirdetés

Féltik a kolozsvári elméleti oktatást

Veszélybe került a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium elméleti oktatása, a tanfelügyelőség ugyanis úgy döntött, hogy a csökkenő gyermeklétszám miatt ebben a tanintézetben szüntetnek meg a 2017/2018-as tanévtől egy kilencedik osztályt – állítja az iskola tanári közössége. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes viszont nem érti, honnan származik a pedagógusok értesülése, hiszen – noha az ügyben már döntést hoztak – csak pénteken közlik hivatalosan a változásokkal kapcsolatos információkat.

Kiss Előd-Gergely

2017. január 26., 19:212017. január 26., 19:21

2017. január 26., 21:512017. január 26., 21:51

Veszélybe került a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium elméleti oktatása, a Kolozs megyei tanfelügyelőség ugyanis úgy döntött, hogy a rohamosan csökkenő gyermeklétszám miatt ebben a tanintézetben szüntetnek meg a 2017/2018-as tanévtől egy kilencedik osztályt – állítja az iskola tanári közössége.

A pedagógusok csütörtöki közleményükben rámutattak: ha megszüntetik a tanintézet egyetlen, elméleti képzést nyújtó osztályát, módosulni fog az iskola jogi státusa, vagyis átalakul szakközépiskolává, ennek nyomán nem működtethet elemi – nullától negyedik osztályig tartó –, valamint általános iskolai – 5–8-as – tagozatot sem. A tanárok úgy vélik, ez egyet jelent a gimnázium felszámolásával, ami szerintük még a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveiben sem fenyegette a tanintézetet.

Nem történt hivatalos tájékoztatás

Ehhez képest Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának csütörtökön úgy nyilatkozott: nem érti, honnan veszi a tanári kar és a sajtó az információt, miszerint a Brassaiban szüntetnek meg kilencedik osztályt, hiszen erről hivatalos tájékoztatást még senkinek nem adtak. Rámutatott: a tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdán tárgyalt a következő tanévre vonatkozó beiskolázási számokról, változásokról, aznap este pedig valóban meghozták a döntést a leendő ötödikes és kilencedikes tagozatok ügyében, de erről még az iskolaigazgatókat sem tájékoztatták, a beiratkozással kapcsolatos összes információt ugyanis a péntek déli sajtótájékoztatón fogják bejelenteni.

Török Zoltán lapunknak azt is elmondta: ha a Brassai Sámuel-gimnázium – elméleti és turisztikai szakképzést nyújtó – két kilencedik osztálya közül egyet meg is szüntetnek, attól még nyugodtan elindíthatják az ötödik osztályt. A főtanfelügyelő-helyettes leszögezte: mind a két kilencedik osztályt biztosan nem szüntetik meg a kolozsvári belvárosi iskolában. Török ugyanakkor a Szabadság napilapnak csütörtökön úgy nyilatkozott: a Brassai Sámuel-gimnáziumban „egy 9. osztály marad, és megvan a lehetőség, hogy 5. osztály is induljon\".

Diszkriminációt kiáltanak a pedagógusok

A Brassai pedagógusai egyébként közleményükben arra is kitértek, hogy az iskola „kálváriája\" még 2010-ben kezdődött, amikor az akkor még három párhuzamos, elméleti képzést nyújtó gimnáziumi osztály egyikét megszüntették. A tanintézetnek 2011-ben költöznie kellett, az új épület szűkös befogadóképessége miatt pedig újabb osztályokról kellett lemondaniuk, nem működtethettek két párhuzamos 1–8 osztályt.

A 2013/2014-es tanévtől akaratuk ellenére indíthattak szakképzést nyújtó osztályt a megszüntetett gimnáziumi helyett, az RMDSZ megyei vezetői pedig írásbeli ígéretet tettek, hogy az elméleti oktatás nem kerül veszélybe. Ennek ellenére 2013-ban elveszítették a második elméleti osztályukat is, most pedig – mint panaszolják – az utolsó, harmadik gimnáziumi osztálytól is megfosztják őket, holott a nyolcadikosok közül húszan a kilencedikes természettudományi osztályban szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az iskola tanárai szándékos diszkriminációnak tartják, hogy 2010 és 2017 között a kolozsvári magyar iskolák közül csak tőlük vettek el gimnáziumi osztályokat.

Megszűnik a magyar tagozat?

Eközben a Donát negyedben működő Onisifor Ghibu-gimnázium volt aligazgatója, Zsigmond Ilka Facebook-oldalán közölte, hogy tudomása szerint a Ghibuban a következő tanévben már nem indítanak magyar kilencedik osztályt, holott tizenhét éve a magyar tanári kar „megmakacsolta magát\", és mindent megtett azért, hogy ne számolják fel a kisebbségi tagozatot, így három év kiesés után újraindították a kilencedik osztályt. „Pedig olyan nyolcadik végez idén nálunk, hogy áldás a tanár életében, amikor ilyen osztályt tanít. Nem értem, miért érdekünk nekünk, kolozsvári magyaroknak felszámolni az iskoláinkat\" – írta az angoltanár.

A Kolozs megyei tanfelügyelőség az RMDSZ megyei szervezetének közbenjárására korábban a magyar iskolák igazgatóira bízta, hogy döntsék el, melyik tanintézetben mondanak le osztályokról. Az osztálymegszüntetés elkerülhetetlen, mivel a nyolcadikos és a negyedikes évfolyamon is jóval kevesebb gyermek tanul. Az igazgatók azonban a gyűlésen nem tudtak megegyezni, így a megszűnő osztályokra vonatkozó döntés jogát visszaadták a tanfelügyelőségnek. Csoma Botond képviselő, az RMDSZ megyei elnöke csütörtökön közleményben jelezte: ők megteremtették a közös megállapodás feltételeit, amivel az igazgatók nem éltek, így szerinte a „döntés hatáskörét átruházták a román vezetőségű tanfelügyelőségre\".

Török Zoltántól azt is megkérdeztük, milyen döntést hoztak az Apáczai Csere János-gimnázium kapcsán, ahol tanév közben szüntették meg az ötödikes képzőművészeti osztályt. A főtanfelügyelő-helyettes rámutatott: az Apáczai biztosan kap egy ötödik osztályt, de minden bizonnyal nem lesz idegennyelv- és képzőművészeti képzést nyújtó, vegyes profilú osztály, ahogyan azt a vezetőség kérte. A tanintézet viszont lehetőséget kap arra, hogy délutáni foglalkozások keretében tartsanak rajzórákat, amelyre nemcsak a gimnázium, hanem a többi kolozsvári iskola diákjai is járhatnak.

Összevonják a szentgyörgyi szakiskolákat

Meghozta a végleges döntést a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arról, hogy a 2017/2018-as tanévtől megszüntetik a Kós Károly Szakközépiskola jogi önállóságát, és alárendelik a Puskás Tivadar Szakközépiskolának. A Kós Károly tanárai és diákjai január 31-én utcai tüntetést tartanak, Komán László igazgató pedig úgy nyilatkozott: a prefektúra segítségét fogja kérni, hogy a kormány állítsa le az iskola-összevonást, és a közigazgatási bíróságon is megtámadja a tanácshatározatot. Az ügy még nem zárult le, a döntésre az oktatási tárcának is rá kell bólintania.

Komán László azzal érvelt: a tanintézetben 384 diák tanul, a közeljövőben pedig új, húsfeldolgozó szakosztályt indítottak volna. A városvezetés szerint viszont az átszervezéssel hatékonyabban fog működni az iskolahálózat, az intézkedés miatt pedig nem kell aggódni, hiszen például az óvodák többsége sem önálló jogi személy, de ez nem okoz problémát. Sztakics Éva alpolgármester úgy fogalmazott: egy iskola nem attól teljesít jól, hogy minden 300 gyerekre külön igazgató felügyel – minimálisan egyébként ennyi tanulóra van szükség, hogy egy tanintézet önállóan működhessen.

Az elöljáró azt is elmondta: a Kós Károly Szakközépiskolának a 2012/2013-as tanévben még 600 diákja volt, így számuk mára szinte a felére csökkent, a fejkvóta alapján az állam által biztosított évi 133 ezer lejes támogatást pedig a helyi önkormányzatnak 138 ezer lejjel kellett kiegészítenie. (Bíró Blanka)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés