Félsziget: áttörés a fővárosi támogatóknál

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A Maros partján javában folynak az előkészületek a fesztiválra A számos neves támogatónak köszönhetően nullszaldós rendezvényre számítanak a marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál szervezői. A szerdán rajtoló rendezvényen egyébként az eddigi két színpad helyett idén hármat állítanak fel, valamint több sátorhelyet és zuhanyzót, illetve mintegy száz közvécét biztosítanak a táborozóknak. A szervezők ötezerrel több résztvevőre számítanak, mint tavaly.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. július 25., 00:002006. július 25., 00:00

Marosvásárhely
Az idei Félsziget Fesztivál az eddiginél jobb és gazdagabb kínálattal várja a szórakozni vágyók tízezreit – derült ki a rendezők tegnapi, Marosvásárhelyen szervezett sajtótájékoztatóján. Szepessy Szabolcs főszervező elmondta, hogy az idei rendezvénysorozat költségvetése a 450 ezer eurót súrolja; a költségek jelentős részét a számos neves támogatótól befolyt összegből sikerül fedezni. „A fővárosi támogatóknál áttörést értünk el: amíg az elmúlt években nagyon sok cégnél azért kellett magyarázkodnunk, hogy miért éppen Marosvásárhelyen szervezzük a Félszigetet, és nem Bukarestben vagy esetleg Kolozsváron, az idén már nem adódtak hasonló gondok” – magyarázta a főszervező, aki szerint a legtöbb multinacionális vállalat a bukaresti és tengerparti tömegrendezvényeket támogatja. Az idén nemcsak a magukat reklámozó cégek száma nőtt, hanem hangsúlyosabb volt a rendezvény népszerűsítése is, ezért sok anyaországi fiatalra számítanak, akik kimondottan a Félszigetért lépnék át a határt.
A programajánlatról sokat elárul az a tény, hogy az eddigi két színpad helyett idén hármat állítanak fel, az előadások pedig már kora délután kezdetüket veszik. Az egyik színpadot kimondottan a számos DJ-nek hozták létre, akik hajnalig keverhetik a zenét. A táncolni vágyók a szintén premierként felállítandó arénában is csápolhatnak, valamint ugyanitt görög, ír vagy akár brazil táncokat is tanulhatnak. Szepessy Szabolcs szerint a szállás és ellátás körülményei is lényegesen jobbak lesznek: a szervezők több sátorhelyet, több zuhanyozót és mintegy száz mozgóvécét ígérnek. A tavalyi ötvenezer látogatóhoz képest az idén már ötvenötezerre számítanak, ami anyagilag is jelentős előrelépést jelenthet. „Ha minden jól megy, az idei fesztivál akár nullszaldós is lehet” – hangzott el a sajtótájékoztatón. Közben javában folynak az előkészületek a szerdától vasárnapig tartó rendezvénysorozatra. A munkások egy csoportja a Maros partját kaszálja és takarítja, mások a színpadokat ácsolják, az útépítő gépek pedig még a víkendtelepi parkoló füvére is aszfaltréteget húznak.
Ami a rajongók egy részének a magyarországi Tankcsapda együttes ellen forralt bosszúját illeti, Turoczky Emese szóvivő megerősítette Szepessy tegnap megjelent véleményét. A hétvégi szatmárnémeti botrányra utalva – amikor a Tankcsapda a gyenge technikai feltételekre hivatkozva nem lépett fel a Samfest Fesztiválon – Turoczky közölte, esetleges botránytól nem kell tartani. Hozzáfűzte, az együttes valószínűleg az idén is sikert arat a Félszigeten. „Hozzánk semmiféle rajongói fenyegetés nem érkezett – fejtette ki a szóvivő. – Bízunk abban, hogy a felháborodott rajongók nem verik szét a Félszigetet, ahol az elmúlt években a magyar csapatnak mindig is nagy sikere volt.”
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek