
Fotó: Pál Árpád
Egyre nagyobb gondot okoznak a Gyimesi-hágó egyik esztenáján a nyájat őrző pásztorkutyák, amelyek már a 12A jelzésű országútra is kimerészkednek, sőt gyakran rátámadnak a gyalogosokra, biciklisekre.
2017. május 20., 11:392017. május 20., 11:39
A problémára megoldást jelenthet, hogy kétéves huzavona után nemrég érvénybe léptek a juhnyájakat követő kutyák létszámára vonatkozó előírások. Miklós Leventét néhány napja támadta meg három pásztorkutya, és idén nem ez volt az első alkalom. Rámutatott: a legnagyobb probléma a tehetetlenség, ugyanis egyetlen hatóság sem hajlandó segíteni.
Nem szeretném, hogy tragédia történjen ahhoz, hogy komolyan vegyék a problémát” – panaszolta. Múlt héten munkatársunk is szemtanúja volt egy hasonló esetnek: a hágón egy nagy testű juhászkutya üldözött egy gyalogost, akit végül egy arra autózó mentett ki szorult helyzetéből.
Tavaly a Hargita megyei hegyimentő szolgálat és a hegyi csendőrség közösen ellenőrizte a megye esztenáinak kutyaállományát. Fekete Örs, a hegyimentők vezetője elmondta, idén is terveznek hasonló akciót, amelyek következtében legalább a veszélyesebb ebeket megkötik. Mindenesetre azt javasolja,
Gheorghe Suciu, a csendőrség szóvivője is azt ajánlja, hogy támadás esetén azonnal tárcsázzák a 112-őt, és kérjék a csendőrséget, hiszen ez nagyrészt az ő hatáskörükbe tartozik.
Eközben hatályba lépett a kutyák létszámára vonatkozó törvénymódosítás, amelynek alkalmazását a pásztorok tiltakozása miatt többször elhalasztották. A 2015 júniusában elfogadott módosítás értelmében nyájanként egy kutyát lehetett volna tartani sík vidéken, kettőt dombvidéken és hármat hegyvidéken, az intézkedés miatt azonban több ezer juhász tüntetett a parlament előtt.
Emiatt felfüggesztették az alkalmazást, majd ismét módosították az előírásokat, eszerint 300-as juhállomány esetében a juhászok három kutyát tarthatnak síkvidéken, négyet dombvidéken és hatot hegyvidéken. Ez a módosítás most lépett érvénybe.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
szóljon hozzá!