
A turizmus fellendítését tekinti prioritásnak a Segesvár alpolgármesterévé választott Tóth Tivadar, aki szerint nagyon sok tennivaló van a „visszafejlődött” városban.
2016. július 07., 10:362016. július 07., 10:36
A közbiztonság és a köztisztaság növelését, valamint a turizmus fellendítését tekinti prioritásnak Tóth Tivadar, akit kedd este Segesvár alpolgármesterévé választott a helyi tanács. A fordulat óriási előrelépést jelent az alig 16 százaléknyi magyar közösség szempontjából, a városnak ugyanis a rendszerváltás óta nem volt magyar elöljárója.
Az RMDSZ-es, 45 éves Tóth Tivadar három tanácsosi mandátum után lett alpolgármester, emellett pedagógusként, illetve iskolai aligazgatóként is tevékenykedett. Az elöljáró lapcsaládunknak úgy fogalmazott: legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy Segesvárt kimozdítsa a holtpontról, elmondása szerint ugyanakkor rendkívül sok a tennivaló. Ovidiu Dumitru Mălăncrăvean polgármesterrel összeállították a legégetőbb problémák listáját, és kiderült, hogy „két mandátum sem lenne elég azok orvoslására”.
Tóth úgy véli: a legnagyobb gondot a köztisztaság és a közbiztonság hiánya jelenti, ami egy turizmusra épülő városban hatványozott problémának számít. „Ha tetszik, ha nem, abból a felismerésből kell kiindulni, hogy Segesvár egy visszafejlődött város, amelynek az idegenforgalma sem képes nagyot lendíteni a gazdaságon. Hiányzik a turisztikai infrastruktúra és a koncepció, amely a párórás vagy egynapos célpontból olyan várossá varázsolja Segesvárt a messziről érkezettek számára, ahol érdemes három-négy napot is eltölteni” – magyarázta az alpolgármester.
Felkarolja a magyar vonatkozású Gaudeamus Alapítványt
Magyar vonatkozásban az elsősorban az anyanyelvű oktatást felkaroló Gaudeamus Alapítvány támogatását tekinti a legfontosabb feladatnak, hiszen ez az a közösségi civil szervezet, amely köré a város lakosságának 16 százalékát kitevő magyarság tömörül. Céljai között szerepel ezenkívül a Petőfi park „hivatalosítása” is, a létesítmény ugyanis még mindig nem viseli egyetlen okiraton sem a költő nevét, noha mindenki így emlegeti a közterületet.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke történelmi fordulatnak nevezte, hogy magyar alpolgármestere lett Segesvárnak, ráadásul olyan körülmények között, hogy a tizenkilenc fős önkormányzatban továbbra is mindössze három RMDSZ-es városatya tevékenykedik. Brassai szerint ugyanakkor most látszik, mennyire hatékony volt Tóth Tivadar és a szövetség kampánya, hiszen korábban csak két képviselőjük volt. A most mandátumot nyert három tanácsos a szociáldemokratákkal (PSD) tudott többséget alkotni. Brassai egyébként már korábban is kilátásba helyezte, hogy a megyei kétpárti egyezség nyomán jelentős esélye van annak, hogy magyar alpolgármestere legyen Segesvárnak.
„Fiatal, de tapasztalt pedagógus”
Fiatal, de tapasztalt és kiváló pedagógusként ismeri az alpolgármestert Gáll Ernő, az RMDSZ segesvári szervezetének elnöke. Mint rámutatott: Tóth Tivadar már a – magyar osztályoknak is helyet adó – Mircea Eliade Gimnázium aligazgatójaként bizonyította menedzseri képességeit. Gáll Ernő úgy véli: az alpolgármester fellendítheti a város idegenforgalmát, ebben pedig a Maros megyei tanács élére választott RMDSZ-es Péter Ferenc is segítheti, aki egy turisztikailag virágzó település, Szováta elöljárói székéből került a megye élére.
A városban sokan attól tartanak, hogy a Segesvár élére került két pedagógus – ugyanis a szociáldemokrata Ovidiu Dumitru Mălăncrăvean is tanár – nem fogja eléggé hatékonyan menedzselni a települést. Támogatóik viszont éppen pedagógiai érzékükben bíznak, és remélik, hogy ennek köszönhetően sokkal átláthatóbban, odaadóbban és tisztességesebben vezetik majd a 28 ezer lakosú várost.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!