
Közel száz polgármesterjelöltet, mintegy kétszáz települési képviselőjelölt-listát és hét megyei képviselőjelölt-listát állít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a júniusi önkormányzati választásokon – jelentette be Szilágyi Zsolt, a párt elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján.
2016. április 21., 19:532016. április 21., 19:53
2016. április 21., 20:402016. április 21., 20:40
A pártelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak olyan RMDSZ-vezetők, akik „eltanulták azokat a megfélemlítési módszereket, amelyeket a csendőrség is alkalmazott a székely szabadság napja résztvevőivel szemben”, és hatósági ellenőrzésekkel fenyegetik a néppárt jelöltjeit. Hozzátette, mindent meg fognak tenni azért, hogy jelöltjeik félelem nélkül képviselhessék a közösséget.
Szilágyi hangsúlyozta, az EMNP azért dolgozik, hogy az erdélyi magyarságnak erősebb, hitelesebb, tisztább és hatékonyabb képviselete legyen az önkormányzatokban. Szilágyi Zsolt a Bihar megyei Érmihályfalvát, a Kolozs megyei Körösfőt, a Fehér megyei Torockót és a székelyföldi Kézdivásárhelyt is azon a települések közé sorolta, ahol jó eséllyel indul a párt polgármesterjelöltje. Név szerint Johann Taierlinget, a párt alelnökét emelte ki, aki a kézdivásárhelyi polgármesteri tisztségért száll versenybe.
Hozzátette, az EMNP tartja magát a megállapodáshoz, és Marosvásárhelyen Soós Zoltánt, a tavaly októberi előválasztás RMDSZ színeiben megválasztott nyertesét támogatja. Elvárja ugyanakkor, hogy a függetlenként induló Soós mind az RMDSZ, mind pedig az EMNP szimpatizánsait mozgósítsa, szerinte ugyanis akkor lesz erős a marosvásárhelyi magyarság képviselete, ha mindkét párt képviselői bekerülnek a tanácsba.
Újságírói kérdésre szomorú jelenségnek nevezte, hogy Portik Vilmos, a néppárt Maros megyei alelnöke lemondott tisztségéről és nem indul a választáson, azt azonban hozzátette, a néppártnak erős, reprezentatív és a társadalmi különbözőségeket is megjelenítő listája lesz Marosvásárhelyen. Az elnök azt is megemlítette, hogy az EMNP Székelyudvarhelyen viszszaléptette saját jelöltjét, és a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjének, Gálfi Árpádnak a megválasztására buzdít.
Szilágyi ugyanakkor leszögezte: Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének kérése volt, hogy a néppártos Gergely Balázs az egyházak jelöltjeként pályázzon tanácsosi tisztségre Kolozsváron, az RMDSZ jelöltlistáján, ettől függetlenül a néppárt önálló listával indul a helyi és megyei megmérettetésen.
„Az EMNP választási sikere az erdélyi gondolat, az autonómia, a föderális Románia sikere is lehet. Erdélyt a románokkal együtt kell élhetőbbé tenni. Ha Bukarestben lehet, ha Magyarországon lehet, akkor Erdélyben is lehet rezsit csökkenteni” – fogalmazta meg a párt egyik korábban bejelentett kampánytémáját Szilágyi Zsolt.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!