Feljelentik a feljelentőt

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Kolozsvár – Beidézték a rendőrségre az egyetemről kizárt oktatókat. Kihallgatta a rendőrség a Babes-Bolyai Tudományegyetemről (BBTE) kirúgott két oktatót, akik néhány hete magyar nyelvű eligazító táblákat helyeztek el az oktatási intézményben. A rendőri kivizsgálás azt követően kezdődött Kovács Lehel és Hantz Péter ellen, hogy az egyetem vezetősége – amely szélsőségesnek tartja a két magyar oktatót – rongálás miatt tett feljelentést ellenük. A Krónikát Kovács Lehel arról tájékoztatta, hogy a rendőrségen a kihallgatás során ismertették a panaszban megfogalmazott vádat, a rendőrök azonban nem árulták el, hogy név szerint ki tett ellenük feljelentést.

2006. december 13., 00:002006. december 13., 00:00

„A nyomozás jelen szakaszában nem kívánunk a rendőrségnek nyilatkozatot adni, ugyanakkor hamis vádaskodás és meghurcoltatás miatt teszünk bűnvádi feljelentést a minket alaptalanul bepanaszoló személy ellen” – magyarázta Kovács Lehel. A matematika-informatika kar adjunktusa szerint nem lehet rongálásnak nevezni azt, hogy a román feliratok mellé azok magyar megfelelőit is elhelyezték.
Keddi közleményében Nicolae Bocsan rektor ismét elítélte „a két oktató által terjesztett hazugságokat”, ugyanakkor a múlt heti utcai tüntetésekre utalva kijelentette: „Sehova nem vezet az 56-os budapesti megemlékezésekkor tapasztalt vandál megnyilvánulások Kolozsvárra történő átterjesztése.”
Mihail Hãrdãu oktatási miniszter tegnap bejelentette: december 12. és 15. között kivizsgálják a két oktató kirúgásának sokak által kifogásolt körülményeit. A menesztést törvénytelennek tartja egyrészt a két kirúgott oktató, de Hiller István magyar oktatási miniszter is levélben fordult román kollégájához a BBTE-n történt elbocsátások ügyében. Hiller kifogásolja Hantz Péter és Kovács Lehel menesztését, ugyanakkor arra kéri Hãrdãut, hogy személyes befolyását és tekintélyét latba vetve járuljon hozzá a helyzet rendezéséhez. A tárcavezető emlékezteti román partnerét arra, hogy a BBTE-n a kormányprogramokba foglalt törekvések ellenére sem alakult ki a magyar oktatás autonómiája, és továbbra sincsenek magyar nyelvű feliratok.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút