
A legfőbb ügyészséghez fordult Kis Péter Spanyolországban élő román állampolgár, aki sikkasztással, többrendbeli hivatali visszaéléssel és ittas vezetéssel vádolja Mircea Diacont, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjét.
2016. március 17., 16:372016. március 17., 16:37
2016. március 17., 20:212016. március 17., 20:21
Kis Péter kivizsgálást sürget, és arra hívja fel Dimitrie Bogdan Licu helyettes főügyész figyelmét, hogy Diacon tavaly október 2-án hajnalban, a sepsiszentgyörgyi vasútállomás melletti vendéglőben randalírozott, meglehetősen ittas állapotban.
Diacon a fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjeként mutatkozott be a pincéreknek és követelte, hogy azonnal szolgálják ki, majd nézeteltérésbe keveredett egy vendéggel, amiért nem engedte, hogy a lokál zenekara magyar dalt is játsszon. Az indulatosan viselkedő intézményvezető végül bevert orral távozott a helyszínről a szolgálati autójával, miután a szemtanúk szerint társával együtt legalább négy üveg bort és négy sört fogyasztott el a vendéglőben.
Kis Péter szerint az incidens miatt a helyszínre érkező rendőrök sem végezték a dolgukat, mivel „elfelejtették” megbírságolni Diacont. Kis Péter egy másik keresetben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) figyelmét is felhívta a sepsiszentgyörgyi esetre, és azt kérte az ügyészségtől, hogy vizsgálja ki az ügyet.
A magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Mircea Diacon – mint ismeretes – tavaly a román feliratok hiánya miatt bírságolta meg a csernátoni Székölykök Gyermekfesztivál, a csomakőrösi Debreczi-tábor, az árkosi unitárius egyházi tábor és a zabolai néptánctábor szervezőit. Korábban a Diacon vezette hatóság reklámanyagnak minősítette a „SIC” feliratú öntapadós matricákat, emiatt több háromszéki taxist is megbírságoltak. Tavaly februárban árucímkéinek kicserélésére kötelezett egy hentesárut forgalmazó céget, amely a címkékre azt is ráírta, hogy „székely ízek”.
A Vrancea megyei férfi a kilencvenes évek elején a Kovászna megyei rendőrségen dolgozott, a fogda felügyeletét bízták rá, ám 1992-ben egy fogva tartott nő feljelentette nemi erőszakért, és eltávolították a rendőrségtől – írta a Háromszék. Diacon két évvel később a polgárőrséghez szegődött, de négy év után onnan is kirúgták, fegyelmi eljárással bontották fel a munkaszerződését, mert több ízben ittasan kötekedett kollégáival.
Hamarosan a Szociáldemokrata Párt háza táján bukkant fel, ügyvezető titkárként dolgozott, elvégezte a jogi egyetemet, a nyugdíjpénztár, majd a prefektúra alkalmazta. Időközben Spanyolországban is dolgozott, a közösségi oldalon posztolt fényképei alapján jó barátja a „hivatásos feljelentő” Dan Tanasă.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!