A marosvásárhelyi önkormányzat pénteki rendkívüli ülésén olyan határozatot fogadott el, amely a veszélybe került Római Katolikus Gimnáziummal is számol a következő tanévben – tájékoztatta az MTI-t Csíki Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője.
2017. február 10., 20:292017. február 10., 20:29
2017. február 10., 21:012017. február 10., 21:01
A rendkívüli tanácsülést az RMDSZ képviselői kezdeményezték azt tapasztalva, hogy az önkormányzat a február 8-ig meghosszabbított határidőt is lekéste a jövő évi iskolahálózatra javaslatot tevő határozata elfogadásával. A rendkívüli tanácsülésen az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) képviselői, valamint két liberális képviselő szavazta meg a határozatot, mely a Római Katolikus Gimnáziumot is tartalmazza.
Csíki Zsolt elmondta: a mostani döntés távolról sem jelenti, hogy elhárult volna az iskolát fenyegető veszély. A pénteken elfogadott határozat csupán javaslat jellegű. Ezt a Maros megyei tanfelügyelőségnek kell véleményeznie, és az önkormányzatnak a vélemény alapján egy újabb határozatot kell hoznia a 2017-2018-as tanév marosvásárhelyi iskolahálózatáról. A politikus hozzátette, azért lépett az RMDSZ-frakció, mert immár bizonyossá vált, hogy a polgármesteri hivatal tanügyért felelős igazgatósága időhúzásra játszik.
Csíki Zsolt ezúttal is nyomatékosította, a főtanfelügyelő és az iskolaigazgató elleni bűnügyi eljárás nem kérdőjelezheti meg az iskola működését. Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA), mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Ștefan Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja, és mindkettejüket eltiltotta a hivatásuk gyakorlásától.
Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!